Sport

Éremeső az Ifjúsági Olimpián

Összesen nyolc érmet, öt ezüstöt és három bronzot szereztek a magyar sportolók a kínai Nankingban zajló ifjúsági olimpia vasárnapi versenynapján.

A mob.hu beszámolója szerint a kajakos fiúknál Mozgi Milán, a lányoknál pedig Homonnai Luca is bejutott a döntőbe, ahol előbbi fehérorosz, utóbbi pedig orosz riválistól kapott ki, így mindketten második helyen végeztek.

Az atlétikapályán Halász Bence esélyesként lépett dobókörbe kalapácsvetésben, ám hiába dobott 81,90 métert, 75 centivel leszorult az első helyről, s ő is ezüstérmes lett. A nők hasonló számában Bácskay Zsófia volt érdekelt, s 67,35 méteres eredménnyel a harmadik helyen zárt. Magasugrásban Luterán Petra a negyedik helyen végzett.

A tornász Kardos Botond korláton és nyújtón is érdekelt volt a szerenkénti döntőkben, s előbbi szeren ezüstérmet nyert, míg utóbbin a hatodik lett.

A nap ötödik magyar ezüstjét az öttusázó Regős Gergely szerezte meg, aki az úszás és a vívás után vezetett, s a kombinált számban végül a második helyen ért célba.

Bácskay Zsófiához hasonlóan a vitorlázó Vadnai Jonatán és a teniszező Stollár Fanny is bronzéremmel zárta a napot. Vadnai a verseny nyolcadik, utolsó futama előtt a hetedik helyen állt, vasárnap viszont a negyedik helyen haladt át a célvonalon, s ezzel felugrott a bronzérmes pozícióba, mindössze egy helyezési ponttal megelőzve két riválisát is. A második helyezettől három ponttal maradt el. A nők versenyében Érdi Mária a 11. helyen zárt úgy, hogy a vasárnapi futamban a harmadik lett.

Stollár Fanny a lengyel Kamil Majchrzakkal az oldalán a vegyespárosok bronzmeccsén volt érdekelt, s 6:3, 3:6, 10-5-re nyert egy román, argentin duó ellen.

Az ökölvívó Könnyű Richárd a 60 kilogrammosok elődöntőjében egyhangú pontozással (3-0) kikapott kazah riválisától.

A jövő csütörtökig tartó II. ifjúsági olimpián Magyarországot 16 sportágban – asztaliteniszben, atlétikában, cselgáncsban, kajak-kenuban, kerékpárban, kosárlabdában, ökölvívásban, öttusában, sportlövészetben, súlyemelésben, teniszben, tornában, triatlonban, úszásban, vitorlázásban és vívásban – 57 sportoló képviseli.

A kínai játékokon több mint kétszáz országból csaknem 3800, 15 és 18 év közötti versenyző méri össze erejét 28 sportágban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik