Sport

Kozma országos csúcsa nem volt elég a dobogóhoz

Kozma Dominik új országos csúccsal hatodik lett a 100 méter gyors pénteki döntőjében a berlini úszó Európa-bajnokságon.

A Kőbánya SC 23 éves versenyzője csütörtökön előbb az előfutamban, majd az elődöntőben is felülmúlta saját rekordját, s ezt 48.76 másodperces idejével megtette a fináléban is. Ez az idő hét századdal jobb, mint amit egy nappal korábban elért.

“Csupa 100-as úszó volt a mezőnyben, én egyedüli 200-asként próbáltam minél előbbre jutni köztük, így sikerült, hatodik lettem, igaz, közben megint tovább javítottam az országos csúcsomat” – elemezte a történteket Kozma, kifejtve: akad javítanivalója, van még mit tanulnia és gyakorolnia, hogy ebben a számban is egyre jobb legyen.
    
“Már a vegyesváltóban is, az Eb zárásán” – tette hozzá.
   
A klasszikus számot a francia Florent Manaudou nyerte, aki immár harmadik aranyérmét gyűjtötte be a német fővárosban.

 Fotó: MTI

200 méteres hátúszásban Bernek Péter a második, Balog Gábor pedig a harmadik legjobb idővel jutott fináléba.

Mindkét magyar a második elődöntőben kapott helyet, és a dunaújvárosi Balog egészen 150 méterig vezetett, míg Bernek eleinte a középmezőnyben tempózott, majd a második száz méteren fokozatosan felzárkózott, 150 méternél pedig már második volt, aztán az utolsó hosszon a címvédő lengyel Radoslaw Kawecki mindkettejüket lehajrázta.

Bernek 1:57.41 perccel, Balog 1:57.97 perccel ment tovább. Előbbi több mint egy, utóbbi több mint két másodpercet javított a délelőtti előfutamban elért idején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik