Sport

Briggs: Ha meglátom Klicskót, pofán vágom

Az amerikai bokszolónak elege van a szájtépésből. Mint mondta, ez már személyes ügy közte és Vlagyimir Klicsko között.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Shannon Briggs egyszerűen nem fér a bőrébe. A 42 esztendős brooklyni bunyós az utóbbi hónapokban teljesen rászállt Vlagyimir Klicskóra és mindenhová követi az ukránt, akit megzavart már edzés és sajtótájékoztató közben is, legutóbb pedig egy étteremben volt egy kis afférjuk.

Briggs még mindig nem tette túl magát a dolgokon. Azt mondja, ha legközelebb találkozik Klicskóval, megüti:

„A szart is kiverem belőle, ha legközelebb meglátom. Nincs több duma, ha legközelebb meglátom, pofán verem. Tudom, hogy ő szeret beszélni, de nekem ebből elegem van. Ez most már személyes ügy. A bátyja úgy vert el, hogy egy kézzel bokszoltam, mégsem tudott kiütni” – mondta Briggs egy rádióadásban.

Az egyik német lapnak, a spox.com-nak kifejtette korábban, hogy mivel Vitalij már politikai pályán van, így nem tud neki visszavágni a 2010-es vereségért, melyet követően bő három évig felhagyott a bokszolással. Idén tért vissza a ringbe és Vlagyimir Klicskóval szeretne meccselni, de egyelőre még nem hozták tető alá a dolgot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik