Úszó-Eb: Risztov Éva brutál hajrával ezüstérmes 10 ezren

Berlinben 10 órakor 30 versenyzővel rajtolt el az Európa-bajnokság első száma, a női hosszútáv-úszók 10 kilométeres versenye. Risztov Éva második, Olasz Anna ötödik, míg Szilágyi Nikolett újoncként a 15. helyen csapott be a célba.

Előzmények:

23 fokos vízben és a víz felett hét ágra sütő nappal kezdődött a verseny. A pálya kijelölése igen nagy vitákat generált, az úgynevezett etetőstég előtt olyan szűk a hely, hogy hatalmas birkózás, verekedés várható, ráadásul épp a közelben van egy vízbe állított időmérő-torony is, melynek betonlábai vészesen közel vannak a nyomvonalhoz…

Gellért Gáborszövetségi kapitány a verseny előtt úgy vélekedett, 10 kilométeren így-is úgy is az úszótudás fog érvényesülni elsősorban. „Két hosszú egyenesből áll a pálya, azaz a fizikai felkészültség és az úszótudás számít. Eléggé szeles a terep, a visszafelé tartó szakaszon lesz szembeszél, plusz egy kicsi folyása is van a tónak, az áramlat szintén szembe megy az úszókkal, így a legjobb erőben lévőknek van igazán esélyük.”

Márpedig ez bennünk meg van. A legutóbbi két versenyen, Portugáliában és Balatonfüreden is jól szerepeltek a lányok. Az Európa-bajnokság első magyar éremszerzéséről szóló szöveges tudósításunkat alább olvashatják.

Első kör, első 0-2500 méter:

Az olaszPonseleirgalmatlanul bekezdett. Furcsa taktikát folytat a lány, vagy nagyon bízik magában, vagy összekeverte a napokat és azt hiszi a rövidebb távot kell ússza – csodálkoznánk, ha a végén is ekkora előnnyel érne célba…

Egy kör után Ponsele magabiztosan, majd 40 méterrel vezet, a 28:39 perces első 2500 méter brutálisan erős. Őt az holland Sharon van Rouwendaal követi, Risztov mögötte a harmadik helyen farvizezik leszakadva – 20-21 másodperc hátrány -, majd jön az első boly a másik két magyarral, Olasszal (5.) és Szilágyival (14.). helyen. Mögöttük leszakadtak.

Második kör, első 2500-5000 méter:

Risztovtürelmetlen, úgy látszik zavarja, hogy most nem ő, hanem Ponsele folytatja a Londonban bevált rajt-cél győzelem risztovi-taktikát. Ritmust vált olimpiai bajnokunk és megpróbál faragni a hátrányból. Húzza magával ezzel a bolyt is persze. Komoly taktika folyik. Risztov eddig várt, hátha valaki megindul és utána ered az olasz úszónőnek,de mivel senki nem vállalta fel, ezért belevágott. Így viszont magával cipeli a mögötte úszókat is, hacsak nem sikerül leszakítania őket.

Risztov kicsit ellépett a bolytól, ahol Olasz Anna továbbra is nyugodtan tempózik.

Türlem és taktikai játék ez. Risztov magára engedi a bolyt, mégsem akar vezetni egyedül, így hatan követik az olaszt.

A második kör végén felére apad Ponsele előnye, a boly elkedzte üldözni. A francia Müller a második helyen húzza magával a hatos bolyban forduló Risztovot és Olasz Annát – 57-32-re fordultak. Ők egyenletesen haladnak eddig szinte, kicsit gyorsultak, és tartják az utazó sebességet, ellenben Ponsele lassult az első körhöz képest. Fáradni látszik a féltáv végére.

Harmadik kör, első 5000-7500 méter:

Egymás farvizén halad immár hat versenyző, Müller beérte Ponselét. Risztov 4. helyen áll, Olasz Anna 6., Szilágyi Anna 14..

Risztov megugrasztotta a bolyt, az a helyzet, hogy visszaállt a ritmusváltás után és utazhat a 3-4. helyen jó lehet neki és Olasz Annának is. Megállnak inni, vesznek magukhoz egy kis energiát. Ilyenkor a lányok ruhája is rejt egy, smást. Nem kell rosszra gondolni, csak különböző energia géleket. Majd két órás versenyről van szó, kell is pótolni az elégetett kalóriát.

Három fiatal vezeti a mezőnyt, ez a hatosfogat végén úszó rutinosabb versenyzőknek kedvez talán. Nagyjából 3 kilométerrel a vége előtt a versenyzők folyamatosan egymást figyelik. Három olasz, két magyar és egy holland. A versenyzők mintha gyorsulnának. Szegény Ponsele vezet, a többiek farvizeznek rajta, de minden bizonnyal az utolsó körben ez változni fog.

Az olasz Rachele Bruni a második helyről kimegy inni 1-2 másodpercre. Fordulásnál első Ponsele, másodiknak a holland Rouwendaal, Risztov és Olasz Anna(!!) fordul. Hatalmas verseny lesz az utolsó körben. Szilágyi Niki majd egy perccel lemaradva 12. helyen fejezi be a kört.

Negyedik kör, első 7500-10 000 méter:

Ponselét közrefogja a ritmust váltó Bruni és Rouwendaal, majd meg is előzik, az olasz megelégelte a 8 kilométeren át tartó vezetést, de azért próbál tapadni rájuk. Közvetlen mögöttük figyel Olasz Anna és Risztov Éva. Egyre izgalmasabb a verseny, az élen nagy a tülekedés. Éva néha kiemeli a fejét, figyeli az eseményeket. A sötét ló lehet a csendben mögöttük meghúzódó, eddig minden lökdösődésből, verekedésből kimaradó Martina Grimaldi.

Bruni diktálja a tempót most. A három olasz, ha összefog a végén az még komoly bajt okozhat, feltéve, ha össze tudnak és akarnak dolgozni.

Az utolsó előtti fordulónál nagy a tülekedés, ilyen hosszú ritkán látható szoros, nagy iramú a verseny, most már egyértelmű, hogy a hajrá, az utolsó 1-400 méter dönt majd. Ki bírja jobban a végét?

Az olaszok, a magyarok, vagy netán a felzárkózó két francia, vagy a holland egymagában képes lesz megújulni?

A francia Aurelie Müller megindul, elhúz másfél testhosszal, Bruni követni próbálja. Olasz és Risztov az 5-6. helyen, de nincs jelentős hátrányuk. Innen bármi lehet még. Kezd szétcsúszni az eddig fej-fej mellet haladó élboly, olyan 10 méteres már. Müller, Bruni, Ponsele, Rouwendaal, Risztov és Olasz követi egymást, épp, mint a vadludak.

Kevesebb, mint 7-8 perc van hátra.Bruni, aki 5 kilométeren háromszor is volt Európa-bajnok folyamatosan Müller lábvizén halad, az első négy versenyzőtől 4-5 méterre leszakadva jönnek a mieink. 

Müller, Bruni, Ponsele – honnan van még mindig ereje?? – és Rouwendaal a sorrend az utolsó forduló előtt, Risztov felzárkózott egészen mögéjük.

50 méter van még hátra. Hatalmas hajrá! Risztov harmadikra jön fel és a végén másodiknak csap be a célba óriási hajrával!!

van Rouwendaal nyert végül, Ponsele a harmadik, Olasz Anna az ötödik, Szilágyi újoncként a 15.! Bravó lányok!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

ISTANBUL, TURKEY - SEPTEMBER 15: (TURKEY OUT) Turkish riot police stand guarded as migrants and refugees protest their wait at Istanbul's Esenler Bus Terminal for buses to the Turkish-Greece border as authorities withholds tickets to Turkish border towns on September 15, 2015 in Istanbul. Since the beginning of 2015 the number of migrants using the so-called 'Balkans route' has exploded with migrants arriving in Greece from Turkey and then travelling on through Macedonia and Serbia before entering the EU via Hungary. The number of people leaving their homes in war torn countries such as Syria, marks the largest migration of people since World War II. (Photo by Ahmet Sik/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.