Sport

Serena Williams két elvesztett szettet fordított meg

A női világranglistát vezető amerikai teniszező két tie-breakes szettben győzte le a korábbi világelső ausztrál Samantha Stosurt a cincinatti tenisztorna második fordulójában.

Várható volt a találkozót megelőzően, hogy Stosuron nem gázol majd át Serena Williams, főleg azok után, hogy a múlt héten a montreali tenisztorna elődöntőjében kikapott nővérétől, Venustól.

Az első játszmában mindkét játékos nagyon magabiztosan adogatott, az első break labdára egészen 6-5-ös Serena vezetésig kellett várni, ezt azonban hárította Stosur és következhetett a rövidítés.

Fotó: Europress fotóügynökség

Williams megmutatta, milyen nagy mentális képességekkel is rendelkezik, ellenfele ugyanis 4-0-ra vezetett már, mégis fordítani tudott, s 9-7-tel ő nyerte a játszmát.

A folytatásban továbbra is hibátlanul adogattak a felek, így következhetett egy újabb tie-break, ahol Stosurnak ugyan két egymást követő szettlabdája is volt, Serena ismételten fordított, így nagy győzelmet aratott riválisa felett.

Eredmény – Cincinatti tenisztorna, 2. forduló

férfiak (3,078 millió dollár összdíjazás):
Isner (amerikai, 11.)-Matosevic (ausztrál) 6:3, 7:6 (7-1)
Robredo (spanyol, 16.)-Querrey (amerikai) 6:2, 6:4
Benneteau (francia)-Ward (brit) 6:2, 6:2
Lu (tajvani)-Berdych (cseh, 4.) 3:6, 6:3, 6:4
Janowicz (lengyel)-Dimitrov (bolgár, 7.) 6:4, 3:6, 6:3
Murray (brit, 8.)-Sousa (portugál) 6:3, 6:3
Juzsnij (orosz)-Seppi (olasz) 6:3, 6:4

nők (2,567 millió dollárt):   
S. Williams (amerikai, 1.)-Stosur (ausztrál) 7:6 (9-7), 7:6 (9-7)
Lisicki (német)-Errani (olasz, 14.) 6:4, 2:6, 7:6 (7-2)
Suarez Navarro (spanyol, 15.)-Parmentier (francia) 6:3, 7:5
Safarova (cseh, 16.)-Dijasz (kazah) 6:4, 6:2
Stephens (amerikai)-Zahlavova Strycova (cseh) 7:5, 6:1
Pavljucsenkova (orosz)-Knapp (olasz) 6:1, 6:3
Szvitolina (ukrán)-Kvitova (cseh, 3.) 6:2, 7:6 (7-2)
Kerber (német, 6.)-Makarova (orosz) 6:4, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik