Sport

Risztov ennyire még nem örült ezüstnek

Edzésen gyakorolta be azt a hajrát, amivel odaért a második helyre a berlini Európa-bajnokságon.

Ahogyan arról már írtunk, Risztov Éva szenzációs hajrát mutatott be a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében, így a második helyen végzett. Ezzel megszerezte a magyar csapat első érmét a Berlinben zajló úszó Európa-bajnokságon.


Risztov Éva az Európa-bajnoki dobogón
Fotó: MTI 

„Hihetetlenül boldog vagyok! Nagyon kemény verseny volt, a vége pedig elképesztően jól sikerült – nyilatkozta az eredményhirdetést követően a honi úszószövetség Facebook-oldalának Risztov, aki hozzátette, a múlt héten, egy edzésen már gyakorolta a hasonló hajrát, s edzője akkor azt mondta, „csak óvatosan, nem a négyszáz gyorsra készülünk”.

„Én viszont közöltem vele, figyeld meg, ilyen hajrára lesz szükség” – jelentette ki Risztov, majd így folytatta:

„Egy biztos: én az életemben nem örültem még ennyire ezüstéremnek. Európa-bajnokságról még nem volt érmem, most ez is megvan. Az elmúlt évben kaptam hideget-meleget, talán most sikerült bebizonyítanom, hogy még mindig érek valamit… Köszönöm az edzőmnek, Debrecen városának, a családomnak és barátaimnak, hogy mellettem álltak a nehezebb időszakokban is, ez a siker mindannyiunk hitét visszaadhatja!”

Két magyar szereplője volt még a számnak: Olasz Anna szintén jó hajrával ért oda az ötödik pozícióba, Szilágyi Nikolett pedig a 15. lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik