Sport

Teljesült Tsonga kívánsága: Federerrel döntőzik

Jo-Wilfried Tsonga és Roger Federer jutott be a döntőbe a 3,77 millió dollár (878 millió forint) összdíjazású torontói keménypályás tenisztornán.

Jo-Wilfried Tsonga Torontóban már begyűjtött pár nagy skalpot. Korábban legyőzte Novak Djokovicot, aztán Andy Murrayt, majd a Grigor Dimitrov elleni elődöntős győzelmét (6-4, 6-3) követően azt mondta: a döntőben szíve szerint Roger Federer ellen játszana.

„Roger ellen játszani mindig különleges. Főleg, mert az azt jelenti, hogy egy nagy közönség előtt ragadhatsz ütőt, ráadásul a nézők általában neki szurkolnak. Jó érzés legyőzni 10 ezer embert” – mondta mosolyogva Tsonga a CBC-nek.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Nos, a gall játékos kívánsága teljesült, ugyanis Federer is magabiztos játékkal, két szettben múlta felül a spanyol Feliciano Lopezt, így ő is bejutott a Roger’s Kupa döntőjébe.

„Jól szerváltam, kellően agresszív voltam, képes voltam úgy játszani, ahogyan szerettem volna. Boldog vagyok” – mondta a svájciak korábbi világelsője.

Torontóban tehát Tsonga és Federer csap össze a fináléban. A francia eddig négyszer, a svájci pedig 11-szer nyert kettejük csatájában.

Eredmények – ATP-torna, Toronto, elődöntők

Federer (svájci, 2.)-Lopez (spanyol) 6-3, 6-4
Tsonga (francia, 13.)-Dimitrov (bolgár, 7.) 6-4, 6-3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik