Sport

Nővé vált a bokszlegenda

Frank Maloney promóterként világbajnoki címhez segítette Lennox Lewist. Most egészen más miatt került rivaldafénybe.

A Sunday Mirror vezető anyagként számol be róla, hogy a 61 esztendős Frank Maloney hosszas vívódás után úgy döntött: nőként szeretne tovább élni. A korábbi bokszpromóter egy éve műtétnek is alávetette magát és azóta már Kellie néven éli mindennapjait.

Maloney egyengette anno a többi közt Lennox Lewis karrierjét is, a brit-kanadai bunyóst többszörös világbajnoki címhez segítette. A ring környékén igen határozott megnyilvánulásaival vált ismertté, majd később politikai pályára tért.

Kétszer volt házas, három lánygyermeke van.


Fotó: Sunday Mirror

„Rossz testbe születtem, mindig is tudtam, hogy igazából nő vagyok. Nem bírtam már tovább árnyékban élni, ezért tettem, amit tettem. Ez a nyomasztó teher megölt volna. Ami a születésemnél nem sikerült, azt most orvosi úton megoldottuk. Női agyam van. Már kisgyerekként éreztem, hogy más vagyok, mint a többiek. Féltékeny voltam a lányokra” – mondta a Sunday Mirrornak.

„A boksz világában erről soha nem beszéltem senkinek. El tudják képzelni, hogy női ruhába öltözve sétálok be a bokszterembe? Én el tudom képzelni, miket vágtak volna a fejemhez. Ha színész, vagy művész lennék, akkor senkit nem érdekelne a történetem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik