Sport

Vajda ezüst, Csay bronzérmet szerzett a vb-n

Az első döntős nap után egy arannyal, két ezüsttel és négy bronzéremmel állnak a magyarok a kajak-kenu vb-n, mivel szombat a kenus Vajda Attila második, a kajakos Csay Renáta pedig harmadik lett 5000 méteren.

Vajda és nagy riválisa, a német Sebastian Brendel már az első néhány száz méter után kivált a mezőnyből, s csakúgy, mint egy hónapja a németországi Eb-n, innentől kezdve különversenyt vívtak az elsőségért. Többnyire a szegediek olimpiai és világbajnoka vezetett, az utolsó kör felénél azonban Brendel állt az élre. Vajda ugyan megpróbált tapadni az ellenfélre, s a hajrában mindent elkövetett, hogy befogja, végül azonban – hasonlóan az Eb-hez és a tavalyi vb-hez – ezúttal is másodikként ért célba, s megint a németé lett az arany.

A magyar kenust a kontinensviadalon utólag kizárták, most azonban nem volt szabálytalanság, s az 1000 méteren szerzett délelőtti bronz után átvehette a hosszú távú döntő ezüstérmét.


 Fotó: MTI

“Nagyon elégedett vagyok a vb-szereplésemmel. Nem lehet mindig nyerni, s az, hogy két éremmel térhetek haza, boldogsággal tölt el” – nyilatkozott Vajda Attila.
    
A tavaly ugyancsak vb-ezüstérmes Csay Renáta végig az élbolyban haladt, jól helyezkedett, s az utolsó körben megpróbált az élre törni, de ez nem sikerült neki. A brit Louisa Sawers közben megelőzte az addig vezető, Eb-ezüstérmes fehérorosz Marina Litvincsukot, Csay pedig elment a német Melanie Gebhardt mellett, s ez is maradt a befutási sorrend: Sawers győzött Litvincsuk és Csay előtt.

“Ha tudtam volna, hogy a brit lány ilyen gyors, máshogy taktikázom az utolsó körben. Ennek ellenére határtalanul elégedett vagyok a bronzéremmel. Még nincs vége a szezonomnak, szeptemberben jön számomra a maratoni vb” – mondta Csay Renáta.
    
A férfiak hasonló számában a 21 éves, vb-újonc Csontos Csaba nyolcadikként zárt. A vasárnapi zárónap délelőttjén 15 döntőt rendeznek a vb-n, ezek közül 13-ban lesz magyar hajó. Délután a váltók versenyeivel zárul a viadal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik