Sport

91 millióért kelt el a sporttörténelmi ereklye

Sport24
Sport24

2014. 08. 01. 15:01

Muhammad Ali 1971-es kesztyűjéért egy aukción 388 375 dollárt fizettek. Különlegessége, hogy ebben kapott ki Joe Fraziertől az "Évszázad csatájában".

A mérkőzést New Yorkban, a Madison Square Gardenben rendezték, és 21 ezer néző volt rá kíváncsi. Döbbenetes adat, hogy a tévéközvetítést 300 millión látták, így a meccs 15 millió dolláros bevételt hozott – mindezt 1971-ben.

A két gigász csatáját Frazier nyerte, amikor a 15. menetben padlóra küldte Alit, ezzel pedig a pontozók neki adták a nehézsúlyú övet. 

Fotó: Europress Fotóügynökség

 

A csata a sportértéken túl politikai befolyással is bírt, hiszen míg Fraziert tisztelettudó, becsületes keresztény ökölvívónak ismerték meg, addig Ali lázadó volt, áttért a muszlim hitre, és még a hadsereget is otthagyta.

Muhammad Ali kesztyűjét azóta is megőrizték, most pedg egy clevelandi aukción egy névtelen licitáló nem sajnált érte kiadni közell 400 ezer dollárt, vagyis mintegy 91 millió forintot.

Ali egyébként később kétszer is legyőzte Fraziert, 1974-ben és 1975-ben. Egy másik kesztyűje, melyben első vb-címét nyerte, 836 500 dollárért, azaz 184 millió forintért talált gazdára

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.