Sport

211 milliót kaphat Marian Cozma családja

Rekordösszegű, azaz 211 millió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság - írja a Blikk.

A veszprémi kézist 2009 február 8-án késelték meg, két csapattársát pedig súlyosan megsebesítettek a támadók egy bár előtt.

Az ügyben 2010 januárjában megtörtént a gyanúsítás, az elkövetők azóta szabadságvesztésüket töltik.

A bíróság most úgy döntött, hogy a kézilabdázó édesapjának, Petre Cozmának, édesanyjának, testvérének és menyasszonyának is fejenként 52 millió 750 ezer forint jár.

 Fotó: MTI

A Blikk úgy tudja, hogy ezt az összeget a három tettesnek kell kifizetnie. Azonban az ő számlájukat zárolták, és a hírek szerint vagyonuk meg sem közelíti ezt az összeget, így börtönkeresetükből vonhatják majd az összeget, feltéve ha jogerős lesz az ítélet.

A helyzetüket tovább ronthatja az, ha a nem vagyoni kártérítésnek is helyt ad a bíróság, hiszen ez további súlyos összegeket jelent majd számukra.

A Cozma család viszont a per miatt Magyarországra kellene utaznia, ám az ügyvédjük elmondása alapján ez nem olyan egyszerű.

“Ügyfeleimnek komoly anyagi problémái vannak, az egészségügyi gondokról nem is beszélve. Szeptemberben lenne esedékes egy orvos szakértői vizsgálat, de egyelőre nem sikerült előteremteni a repülőjegyük árát. A szállásukról megpróbálok én gondoskodni, de elkelne a segítség” – nyilatkozta dr. Helmeczy László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik