Sport

Megvan a magyar vb-csapat

Tizennégy cselgáncsozó képviseli a magyar színeket Cseljabinszkban az augusztus 25-én rajtoló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A magyar szövetség (MJSZ) keddi tájékoztatása szerint az elnökség jóváhagyta a Nagy András szakágvezető által előterjesztett névsort. A férfiaknál teljes lesz a csapat, vagyis kilenc versenyzőt neveztek be. A 60 kilogramm “üres” lesz, három súlycsoportban viszont két dzsúdós is indul. 

A nőknél a lehetséges kilenc helyből csak ötöt használ ki az MJSZ. A legjobbak közül hiányozni fog az ifjúsági világ- és Európa-bajnok Gercsák Szabina, aki néhány nappal korábban Nancsingban az ifjúsági olimpián szerepel, továbbá vállsérülése miatt nem lehet jelen az U23-as Európa-bajnok Szabó Franciska, valamint testvére, a junior világ- és Európa-bajnokságra készülő Szabó Katinka sem.

A csapathirdetéssel egy időben az is eldőlt, hogy Magyarország sem a férfiaknál, sem a nőknél nem indítja együttesét a vb utolsó napjára kiírt csapatversenyben.

Cselgáncs világbajnokság, a vb-keret:

férfiak:
66 kg: Zámbori Bence (Honvéd-Kipex), 73 kg: Ungvári Miklós (Közgép-Ceglédi VSE), 81 kg: Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex), Csoknyai László (Atomerőmű SE), 90 kg: Tóth Krisztián (KSI SE), Vér Gábor (Honvéd-Kipex), 100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Fogasy Gergő (Kecskeméti JC), +100 kg: Bor Barna (Atomerőmű SE)

nők:
48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya), 52 kg: Maros Barbara (Honvéd-Kipex), 57 kg: Karakas Hedvig (Honvéd-Kipex), 70 kg: Hegedűs Dóra (Wadokai JC), 78 kg: Joó Abigél (KSI SE)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik