Sport

Nibali nyerte a 101. Tourt, Kittelé a párizsi hajrá

A sárga trikós kiléte nem változott az utolsó etapon Párizsban, Vincenzo Nibali (Astana) megnyerte a 2014-es kiírást.

Nibali a hatodik olyan versenyző lett a sportág történetében, aki mindegyik háromhetes körverseny, a Tour, a Giro és a Vuelta összetettjét is elhódította. A 101. Tour dobogójának második fokára Jean-Christophe Peraud (AG2R), a harmadikra Thibaut Pinot (FDJ.fr) állhatott fel. 30 év után először végzett két francia a pódiumon – írja a velo.hu.

A mezőnyhajárt a Champs-Élysées-n Marcel Kittel (Giant-Shimano) hatalmas fölénnyel nyerte Alexander Kristoff (Katusha) és Ramunas Navardauskus (Garmin-Sharp) előtt.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Az utolsó szakasz nem telt eseménytelenül. Az összetett második helyén álló Jean-Christophe Peraud (AG2R) bukásba keveredett még a párizsi körözés elején és percekbe telt mire felzárkózott. Marcel Kittel kihívójának számító Kirstoff pedig defektet kapott 30km-rel a verseny vége előtt és sokat kivett belőle a felzárkózás. Mellettük akadtak technikai problémái Tony Martinnak is, akinek az Omega felvezető vonatában voltak fontos feladatai.

Az utolsó napon a különversenyek eredménye sem változott. A pontversenyt Peter Sagan (Cannondale) nyerte, a hegyi pontversenyben Rafal Majka (Tinkoff Saxo) végzett az élen. A legjobb fiatal Thibaut Pinot (FDJ.fr) lett.

Még több érdekesség a Tour de France-ról ide kattintva!

Eredmények – Tour de France

A szakasz végeredménye

1 Marcel Kittel (Németország) Team Giant-Shimano  3:20:50
2 Alexander Kristoff (Norvégia) Team Katusha  
3 Ramunas Navardauskas (Litvánia) Garmin – Sharp   

Az összetett végeredménye

1 Vincenzo Nibali (Olaszország) Astana Pro Team  
2 Jean-Christophe Péraud (Franciaország) AG2R La Mondiale
3 Thibaut Pinot (Franciaország) FDJ.fr  

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik