Sport

Merész: Igazi vízilabdaünnep volt

Sport24
Sport24

2014. 07. 27. 07:25

Harmadik helyen zárt női csapatunk a margitszigeti vízilabda-Eb-n. Merész András szerint ez az érem erőt ad a következő évekre.

Szombaton, az Eb-bronzmeccsén a magyar lányok remekül játszva, szoros meccsen legyőzték Olaszországot, így felállhattak a dobogóra.

Női válogatottunk így 2012 után ismét bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon, ráadásul a tavalyi vb-n is épp harmadikként zárt Merész András csapata.

A szövetségi kapitány a találkozó után így értékelte a látottakat. 

 Fotó: MTI

„Nagy taktikai harc volt egy nagy csapat ellen, amelynek a döntőben lett volna a helye, de buta hibákat vétett. Én végig bíztam a csapatomban. Véletlenek nincsenek: ez az olasz egy hihetetlenül jó együttes, egy szépen összerakott társaság, talán ők a legidősebbek a mezőnyben. Idén jobbak is, mint az elmúlt években. Én egy pillanatra nem gondoltam, hogy 7-4-nél vége lett volna. Ennyit ér a háromgólos vezetés – mint ahogyan szerintem bármelyik sportágban. Jól ismerjük egymást, nem voltak nagy meglepetések, mindkét fél reakciói kiszámíthatóak voltak, tehát nagyrészt az egyéni tudás, a pillanat hevében elkövetett választások döntöttek” – mondta a waterpolo.hu-nak.

„Hatalmas segítség volt a szurkolók támogatása. Minden egyes blokkot megünnepeltek, minden egyes védésünket, minden egyes mellé dobott labdát. Ez biztosan az olaszok dolgát is megnehezítette. Nekünk egy igazi vízilabdaünnep volt szurkolók ezrei előtt játszani napról-napra, egy felejthetetlen élmény a női játékosoknak. Ez az érem erőt ad a következő évekhez.”

Vasárnap a Magyarország-Szerbia döntővel zárul a 2014-es kontinenstorna.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.