Sport

Visszavágnánk a világbajnoknak

Csütörtök délután 16:30-tól megismétlődik a tavalyi, barcelonai világbajnoki elődöntő. Akkor a spanyolok 13-12-re legyőzték Merész András tanítványait és a tornát is megnyerték. Most az Európa-bajnoki döntőbe jutás a tét, és mi vagyunk hazai vízben.

Világbajnoki címvédő ide vagy oda, Merész András szövetségi kapitány elmondása szerint két dolog miatt örül a spanyoloknak. Egyrészt a tavalyi elődöntő miatt érez némi restanciát, másrészt, ha az ember egy-egy világversenyen döntőt akar játszani, akkor tök mindegy, ki az ellenfél az elődöntőben…

“Elsősorban a saját tudásunkra számíthatunk. Nagy baj lenne, ha sokat változtatnánk a játékunkon, mert vannak dolgok, amiket tudunk és van, amivel kísérletezgethetnénk, de az jelen pillanatban tán nem lenne célravezető. Ennek ellenére nem lehet a spanyol csapat ellen ugyanazt játszani, mint az oroszok elleni negyeddöntőben” – fogalmazott a meccs előtt a kapitány.

Ami tény, jelenleg a két csapat magját a 2011-es junior világbajnokság döntőjében látott magyar és spanyol válogatott adja. Akkor kikaptunk. Ahogy bár a 2012-es londoni olimpiai kvalifikációs tornán a csoportkörben még nyertünk, de a bronzmeccsen, akárcsak az olimpiai bronzmeccsen vereséget szenvedtünk ellenük. A 2013-as vb-ről pedig már ejtettünk szót.

„Nem sokat, egy-két helyen változtak a spanyolok. Barcelona után eljött az idő, hogy visszavágjunk nekik. Annyiszor vesztettünk már ellenük, hogy most egyszerűen nem készülhetünk másra, csak a győzelemre. Ráadásul itthon vagyunk, a közönség is nekünk segít majd” – fogalmazta meg Kisteleki Dóra a csütörtök délután lényegét.

Itt az alkalom.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik