Sport

Kína elagyabugyált minket

Vereséget szenvedett az első mérkőzésén a magyar női tőrválogatott a kazanyi vívó-világbajnokságon, így legjobb esetben is már csak a kilencedik helyen végezhet.

A Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny, Jeszenszky Szilvia összeállítású csapatnak nem sikerült keresztülverekednie magát a kínaiakon. A 16-os tábla első fordulójában a világranglista alapján az ázsiaiak számítottak némileg esélyesebbnek, a közelmúlt egymás elleni mérlege alapján a magyar győzelem sem lett volna meglepetés.

Jól indult a találkozó, Kreiss 5-2-es győzelemmel kezdett, de aztán nem sikerült megtartani az előnyt. Sorozatban öt vereség következett, és 18-30-ra elhúztak a kínaiak. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó. Ugyan Varga és Kreiss részsikerével a nyolcadik asszó végéig öt tusra felzárkózott a magyar csapat, de a végén simának mondható 45-39-es verségben futottak bele a lányok és az alsó ágra kerültek. 

Kreiss plusz hárommal, Varga mínusz kettővel, Knapek pedig mínusz héttel zárta három asszóját.
A folytatásban három győzelem kell a kilencedik hely megszerzéséhez.
    

Ajánlott videó

Olvasói sztorik