Sport

200 milliót ér a vízilabda-Európa-bajnokság

A margitszigeti tornán nagyjából ekkora jegybevétellel számolhat a sportági szakszövetség.

Az Európa-bajnokságnak ugyan csak vasárnap lesz vége, ennek ellenére egészen biztos, közönségbevétel szempontjából már győzött Magyarország. Kemény Dénes, a szövetség elnöke úgy fogalmazott a blikk.hu kérdésére, hogy volt olyan nap, amelyre már tavaly decemberben megtelt a lelátó.

“A szurkolók érdeklődését figyelve sikeres a torna, nem véletlenül mondtam, hogy a 2020-as Eb-t is megrendezhetnénk a vadonatúj fedett komplexumban. Szerencsére csapataink kitesznek magukért, a veretlen férfiválogatott teljesítménye egyedülálló a mezőnyben, a lányok pedig csak balszerencsés vereséget szenvedtek a tornán eddig legjobbnak tűnő hollandoktól” – értékelt fiskális és szakmai oldalról is az egykori sikerkapitány.

A Margitszigeten a hétfői horvátverés (7-6) alkalmával is telt ház volt. A torna első hetében 33 ezer jegyet értékesítettek, és ez a szám a második héten várhatóan növekedni fog. Így a torna végére akár a 80 ezres össznézőszámot is elérhetik a rendezők.

Míg az első héten a csoportmeccsekre még akár ezer forintért is be lehetett jutni, addig a vasárnapi férfidöntőre 8 ezer forint volt a legolcsóbb ülőhely, a legjobb helyek 15 ezer, a VIP-belépő pedig 25 ezer forintba került! Összességében 200 milliós árbevétellel számolnak a rendezők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik