Sport

Úszó vb-t rendezhetünk augusztusban az izraeli helyzet miatt

Magyarország kész otthont adni a juniorok nyíltvízi úszó világbajnokságának augusztusban - hangzott el azon a hétfői megbeszélésen, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök fogadta a nemzetközi úszóélet vezetőit.

A tárgyalást követően Gyárfás Tamás, aki Kósa Lajossal együtt a 2021-es világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a kormányfővel lezajlott találkozó után a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség irányítói különösen jó érzéssel beszéltek róla: nemcsak akkor részesültek megtisztelő elbánásban, amikor a szavazatukra volt szükség, hanem ezúttal is, amikor Magyarország már a legrangosabb FINA-események házigazdája.

A vendégek kiemelték: Magyarország lett a világ vizes sportjának középpontja, amit mintegy bizonyít a Margitszigeten most is folyó vízilabda Európa-bajnokság, s az ezt követő szinte egyedi sorozat: a junior úszó vb, s a felnőtt vizes vb mellett a masters-világbajnokság, amelynek 2021-ben ugyancsak Budapest ad otthont, a három csúcsrendezvény előtt, 2016-ban pedig Hódmezővásárhelyen lesz az ifjúsági úszó Európa-bajnokság. 

 Fotó: MTI

A hazai eseménysor ráadásul még tovább is bővülhet, miután a FINA Büro közvetlenül a miniszterelnöki fogadást megelőzően döntött úgy: a háborús helyzet miatt kockázatos a juniorok nyíltvízi úszó vb-jének augusztus végi megrendezése az izraeli Eilatban.

A FINA határozata szerint azonnali megoldást, más színhelyet kell keresni, Gyárfás elmondása szerint Dubaj és a portugáliai Setubal már előre jelezte, kész otthont adni az augusztus 28. és 30. között esedékes korosztályos világbajnokságnak. 

A magyar szándékot firtató MTI-kérdésre Gyárfás Tamás mint a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke azt válaszolta, hogy villámgyorsan felvette a kapcsolatot először Bóka Istvánnal, Balatonfüred polgármesterével, aki azonnal igent mondott, majd Kósa Lajossal, aki szintén rögtön pozitívan reagált.

A parlamenti ebédnél pedig a MÚSZ vezetőjének elmondása szerint Orbán Viktor miniszterelnök közölte: ha a sportág kész a rendezésre, Magyarország – mint megannyi más nemzetközi sporteseménynek – örömmel ad otthont ennek a viadalnak is, annál is inkább, mert a felnőtt világbajnokságot megelőzően a szervezőknek meg kell szerezniük a kellő rutint. 

Gyárfás Tamás kitért rá, hogy a parlamenti fogadáson Julio C. Maglione személyesen adta át Orbán Viktornak a FINA decemberi dohai rövidpályás úszó vb-jére szóló meghívó levelét. A FINA elnöke hangsúlyozta: az idei legrangosabb sportági esemény előtt zajlik a FINA-konvenció, amelyen a soron következő világbajnokságok rendezői – köztük természetesen Magyarország is – egyformán bemutatják az előkészületek állását.

A december 3-7. közötti vb rajtját megelőzően a futballisták Aranylabda-ünnepségéhez hasonlatosan gálaműsor keretében díjazza a FINA a különböző vizes szakágak legjobbjait, s az esélyesek között magyar úszók, vízilabdázók, nyíltvízi úszók is szerepelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik