Sport sport

Már a nyolcaddöntőben kikapott a női kardválogatott

Nem sikerült borítania a papírformát az első mérkőzésén a női kardválogatottnak a kazanyi vívó-világbajnokságon, így a folytatásban a legjobb esetben a kilencedik helyen végezhet.

A hétfői versenynapon – melyen elkezdődött a csapatversenyek sorozata – első pástra lépése alkalmával a némileg esélyesebb franciákat kellett volna legyőznie a Márton Anna, Várhelyi Anna, Várhelyi Kata, Garam Nóra összeállítású együttesnek, s bár sokáig egészen jól állt, végül nem jött össze neki a negyeddöntőbe kerülés.


Fotó: MTI/EPA

Az első hét párharcban a magyaroknál volt az előny, az utolsó kettőben viszont már a franciák vívhattak kedvezőbb helyzetben. Várhelyi Anna és Márton Anna erősen pozitív mérleggel zárta az első két asszóját, így ekkor még az is belefért, hogy Várhelyi Kata szűk vereségeket szenvedett. Az utolsó előtti párharc azonban nem jött össze Várhelyi Annának, jelentős különbséggel kikapott Charlotte Lembachtól, így Márton Anna hátránnyal ment fel a pástra, és már nem tudott javítani, sőt, ő is vereséget szenvedett Cecilia Berder-től.
    
Márton Anna plusz eggyel, Várhelyi Anna nullával, Várhelyi Kata pedig mínusz héttel fejezte be a mérkőzést. A kilencedik hely megszerzéséhez három összecsapást kell nyerni.

Végül ez össze is jött a lányoknak, ugyanis fölényesen verték a kanadaiakat, majd küzdve-harcolva a németeket, illetve a spanyolokat.

Eredmény – vívó-vb, női kard, csapat

a 16 között:
Franciaország-Magyarország 45-39
a 9-16. helyért:
Magyarország-Kanada 45-18
a 9-12. helyért:
Magyarország-Németország 45-39
a 9. helyért:
Magyarország-Spanyolország 45-38

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.