Sport

Parádéztak fiatal kajakosaink a vb-n

Három arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett a magyar csapat szombaton, a Szegeden zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság első döntős napján.

Első lett 1000 méteren az idősebb korosztályban Dombvári Bence, a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin kajakpáros – utóbbi egység megvédte címét – és az ifjúságiak mezőnyében a kenus Hajdu Jonatán, aki Balla Leventével párosban egy második helyet is gyűjtött. A bronzérmet a Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Papp Cintia, Jankó Zita összetételű ifjúsági női kajaknégyes kapta 500 méteren.

A szépszámú közönség soraiban felnőtt olimpiai és világbajnokok egész sorával lehetett találkozni a Maty-éren. Ott volt a szurkolók között az olimpiai bajnok Kökény Roland, Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa, sőt a szolnoki edzőtáborból is ellátogattak Szegedre az ott készülő külföldi versenyzők, például az ausztrálok ötkarikás bajnoka, Ken Wallace.


 Dombvári Bence ünnepel
Fotó: MTI

“Fantasztikus ez a kezdés, csodálatos ez a három arany, de azért akadnak bennem hiányérzetek is” – idézte Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző értékelését a magyar szövetség hírleve. “Jó volt látni például, hogy Hajdu Jonatán végre igazán kihajtotta magát ezer egyesben, nem félt a távtól, igazán odatette magát. Viszont sajnálom a párját, Balla Leventét, mert párosban is aranyérmesek lehettek volna, ha az elején nem támaszt le Joni.”

“Dombvári Bence aranyával kapcsolatban azt tudom mondani, hogy megígérte nekem, és meg is nyerte az aranyat, ráadásul olyan idővel, amellyel a moszkvai felnőtt világbajnokságon is lesz keresnivalója. Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin is megérdemli a kalapemelést, magasan kiemelkedtek a mezőnyből, és Hufira is vár még feladat Moszkvában. A bronzérmet ifjúsági négyesünk szolgáltatta, a végére bekötöttek egy kicsit, de jól megoldották a feladatot”.
    
A világbajnokság további döntőit vasárnap rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik