Sport

Vívó-vb: mind a négy női tőröző főtáblás

Mind a négy magyar női tőröző magabiztos teljesítményt nyújtott a selejtezőben, így a csoportküzdelmek után egyből felkerült a 64-es főtáblára a kazanyi vívó-világbajnokságon.

A vb második napján, szerdán reggel a 86 fős – az összes szakágat tekintve legkisebb – mezőnyből 70 vívó lépett pástra, a 16 kiemelt ugyanis csak szombaton kezd. A magyarok világranglistás helyezésükből adódóan nem spórolhatták meg az első felvonást, ami nem okozott nekik különösebb gondot.

A legeredményesebben Knapek Edina vívott a tavalyi Universiadéra épült teniszakadémia selejtezős programra kialakított termében. Mind a hat csoportbeli ellenfelét legyőzte és amint azt utóbb japán edzője, Vada Takemasza – aki január óta irányítja a felkészülését – elmondta: könnyedén mozgott a páston, nyugodt volt, amikor kellett, tudott váltani.

Varga Gabriella, Jeszenszky Szilvia és Kreiss Fanny négyszer nyert és kétszer kapott ki, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy egyiküknek se kelljen még egy – direktkieséses, 5 helyett már 15 tusra menő – asszót vívnia.

Szombaton Knapek a kínai Vang Csennel, Varga a német Sandra Bingenheimerrel, Kreiss a francia Astrid Guyart-ral, Jeszenszky pedig a brit Natalia Shepparddal kezd. 

Szerda délután a férfi tőrözők selejtezőjét rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik