Sport

Újabb magyar aranyak az Eb-n

Négy aranyérmet szerzett a magyar csapat vasárnap délután a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. Vajda Attilát kizárták 5000 méteren a második helye után.

A kajakos Kozák Danuta a négyessel és 200 méter egyesben aratott diadal után 500 méter egyesben sem talált legyőzőre – így ebben a számban most már ő az aktuális olimpiai, világ- és Európa-bajnok -, a kajakos Szabó Gabriella és Csipes Tamara, valamint a kenus Takács Kincső és Lakatos Zsanett pedig párosban lett a legjobb. Medveczky Erika K-1 5000 méteren szerzett aranyérmet.

Szabó és Csipes egyformán második elsőségét gyűjtötte be a kontinensviadalon.


Kozák Danuta triplázott
Fotó: MTI 

A délutáni programban elsőként a K-1 500 m-en olimpiai és világbajnoki címvédő Kozák szállt vízre magyar részről. Az UTE 27 éves klasszis versenyzője a rajt után szinte azonnal az élre állt, s innentől csak a hátát nézhették a riválisok. Féltáv után ugyan kicsit visszavett a tempóból, de csak azért, hogy aztán a hajrában magabiztossá tegye sikerét. Kozák három számban indult az Eb-n, mindháromban nyert.

“Különösen nehéz volt a kétszáz után az ötszázhoz odaállni, mert edzésen ezt külön nem tudtam begyakorolni. Azért volt három órám a regenerálódásra, ez elég volt. A világbajnokságon kicsit szorosabb lesz a program, de megpróbálok úgy készülni, úgy koncentrálni, hogy ez ne jelentsen problémát” – nyilatkozott az eredményhirdetést követően Kozák, aki elárulta: tudatosan “lassított” a fél kilométeres táv közepén, s ez a taktika most nyerőnek bizonyult.

“Remélem, hogy most az alapozó időszak alatt tudok lendületet adni az egész évemnek, és egy igazi csúcsformát kihozni a világbajnokságra” – tette hozzá. A moszkvai vb-t alig egy hónap múlva, augusztus 6-10-én rendezik majd.

Az 500 méteres páros-küzdelmeket a női kenusok nyitották, a Lakatos, Takács duó címvédőként készülődött a fináléra. Jól kezdett a magyar kettős, de a fehéroroszok még jobban, sokáig ők vezettek. Féltávnál fehérorosz, magyar, orosz volt az élen a sorrend, de aztán Takácsék felzárkóztak, s az utolsó száz méternek már az élről vágtak neki. Nem is engedték ki a kezükből a győzelmet, így sikerült a címvédés.

“Nagyon felerősödött a női mezőny. Általában már a rajttól ellépünk a többiektől, de most nagyot kellett meccselnünk. Meglepett, hogy a fehéroroszok ilyen jók, hiszen egy új egységről van szó” – értékelt Takács Kincső.


Szabó Gabriella és Csipes Tamara kettőse
Fotó: MTI 

A kajakos duóknál elsőként a 2010-ben, Poznanban világbajnoki címet szerzett, s idén ismét összeült Szabó Gabriella, Csipes Tamara párosért szoríthattak a magyar szurkolók. A start után a britek és a németek váltak ki a mezőnyből, a magyarok a többiekkel “utaztak”, de aztán a finisre egyre feljebb kapaszkodtak, s a végén a vezetést is átvették, és tulajdonképpen magabiztos győzelmet arattak.

“Szoros meccs volt, de mi mindent úgy csináltunk, ahogy akartunk” – örvendezett a parton Szabó Gabriella, aki szombaton, az 500-as négyes vezérevezőseként is aranyat nyert Brandenburgban. Csipes pedig – akinek az ezer egyes után szintén ez a második elsősége – hozzátette: egyszerűen tökéletes pálya volt, pontosan ilyet akartak menni.

A férfi kajaknégyesek ezer méteres döntőjében a Szalai Tamás, Schenk Áron, Kucsera Gábor, Kugler Attila összeállítású kvartett – amely az első hazai válogatón meglepetésre legyőzte a Kammerer Zoltán vezette, olimpiai ezüstérmes hajót – negyedik lett, míg a Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakos duó ötödikként, a felnőtt világversenyen újonc, kenus Szabó Kristóf pedig hetedikként zárt 500 méteren.

A kajakos Medveczky remek versenyzéssel gyűjtötte be az elsőséget a nők között 5000 méteren, Vajda Attila pedig végig vezetve végül második lett a német Sebastian Brendel mögött, de utólag kizárták, mert a versenybíróság megítélése szerint kihagyott egy bóját.

“Nagyon tartottam ettől a versenytől, mert ezen a távon idén próbálkoztam először” – mondta a parton az MTI-nek a 26 éves Medveczky, aki Sarudi Alízzal párban ezüstérmes lett 1000 méteren.

“Csipes Tamarától kaptam tanácsokat, hogy kire figyeljek, ki hogyan versenyez, ez nagyon hasznos volt. Bár nagyon fárasztó futam volt, a végére még tartalékoltam egy kis erőt, hátha szükség lesz rá, de szerencsére a többiek nem jöttek, így győzni tudtam” – tette hozzá.

A kajakos Pauman Dániel negyedik lett 5000 méteren. A verseny utolsó száma vihar miatt félórás csúszással rajtolhatott csak el.

A magyarok nyolc arany- és öt ezüstéremmel zártak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik