Sport

Kozák és a Kárász, Vad duó is döntős

Sport24
Sport24

2014. 07. 12. 10:47

Három magyar férfi egység a középfutamba jutott.

A kajakos Kozák Danuta és a Kárász Anna, Vad Ninetta duó egyenes ágon a vasárnapi döntőbe jutott 200 méteren a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon a szombat délelőtti előfutamokból. Három magyar férfi egység pedig a középfutamba lépett tovább.

Elsőként Tótka Sándor nagyszerű versenyzésének tapsolhatott a maroknyi magyar tábor, a Kőrös Kajak ifjúsági olimpiai bajnok kajakosa megnyerte futamát úgy, hogy többek között a világbajnok és címvédő svéd Petter Öströmöt is maga mögé utasította. Ez volt ugyanakkor az egyetlen szám délelőtt, amelyben még győzelemmel sem lehetett egyből a döntőbe kerülni, így Tótka vasárnap reggel újra vízre száll, és akkor már a legjobb kilenc közé jutás lesz a tét.


Kozák Danuta
Fotó: MTI 

A többi egyes számban, valamint férfi K-2-ben az első helyezett egyből döntős lehetett. A kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta élt is a lehetőséggel, a rajt után összeszedett hátrányát ledolgozva megnyerte előfutamát, és így már ebben a számban is készülhet a fináléra. A kenus Lantos Ádámnak és a Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duónak ugyanakkor nem sikerült az első helyen befutnia – előbbi negyedik, utóbbi harmadik lett -, így rájuk a középdöntő vár vasárnap reggel.

Női K-2-ben az első három helyezés ért finálét, de a Kárász, Vad kettős semmit nem bízott a véletlenre, szinte rajt-cél győzelmet aratva került egyből a legjobbak közé.

Férfi kenu kettesben és női kenu egyesben éppen egy döntőnyi egység nevezett a legrövidebb távon, így a Lantos, Nagy Péter duónak, valamint Lakatos Zsanettnek nem kellett vízre szállnia az előcsatározások során.

Szombat délután már döntők következnek az Eb-n: a nyolc 1000 méteres számban és a női K-4 500 méteren. A finálék közül hétben lesz magyar hajó. Rajt 16.35-kor.

A további program

később:
1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 16.35

vasárnap:
200 m-es középfutamok 9.00
200 m-es döntők 11.50
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 15.00
5000 m-es döntők 17.00

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.