Sport

Öttusa-Eb: két magyar a női döntőben

A négy magyar induló közül kettő - Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara - jutott a szombati döntőbe a nők hagyományos versenyének csütörtöki selejtezőjéből a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

A 46 fős mezőny két csoportban küzdött, az első 12-12 közvetlenül került a fináléba, 12 további versenyző pedig pontszáma alapján.

Az A csoportban Kovács Saroltának nem okozott gondot az első feladat megoldása. A székesfehérváriak világbajnoki ezüstérmese 12 győzelemmel és 10 vereséggel a 11. helyen végzett vívásban, úszásban pedig a harmadik legjobb időt érte el, így a lövészetekkel kombinált futás előtt a hatodik helyen állt, és ezt a pozícióját megőrizte.

Ugyanitt versenyzett Réti Kamilla is, aki a páston 6 győzelemmel és 16 vereséggel zárt, ami a huszadik helyhez volt elég. Úszásban is a mezőny utolsó részében végzett, emiatt kevés esélye maradt továbbjutást érő helyre felzárkózni. A kombinált számban remekelt ugyan, a második legjobb idő volt az övé, de így is 20. lett és pontszáma nem volt elég a döntőhöz.


Fotó: MTI

A B csoportban Alekszejev Tamara a hetedik legjobb időt úszta a 200 méteres távon, vívásban is a középmezőnyben végzett 10 győzelemmel, illetve 12 vereséggel, így a tizedik helyről vághatott neki a lövészetes futásnak, ott egyet előrelépett.

Slett Emese hasonlóan vívott, előzőleg azonban pár másodperccel lassabban úszott, emiatt ő tizenötödikként vághatott neki a 4×800 méteres, lövészetes futásnak. Ebben a számban többen megelőzték, így Réti Kamillához hasonlóan ő is lemaradt a fináléról.

A magyar csapat tagjaként Kovács, Alekszejev és Réti versenyzett, utóbbi kiesésével nem lesz teljes létszámú a hazai válogatott a döntőben. Slett egyéni induló volt.

Pénteken a férfiak selejtezőjét bonyolítják le a Bregyó sportközpontban és a városi sportuszodában. A magyar csapat tagjaként Demeter Bence, Kasza Róbert és Tibolya Péter, egyéni indulóként pedig Demeter Gergely versenyez majd.

Az élcsoportok és a magyarok eredményei:

A csoport:
1. Elodie Clouvel (francia) 1041 pont
2. Samatha Murray (brit) 1033
3. Kate French (brit) 1032
…6. Kovács Sarolta 1007
…20. Réti Kamilla 931

B csoport:
1. Lena Schöneborn (német) 1007 pont
2. Viktorija Teresuk (ukrán) 999
3. Alice Sotero (olasz) 998
…9. Alekszejev Tamara 992
…22. Slett Emese 845

Ajánlott videó

Olvasói sztorik