Sport

Froome is elesett a Touron

Marcel Kittel harmadik szakaszgyőzelmét aratta a 2014-es Tour-on. Chris Froome hatalmasat esett.


Chris Froome-ot kemény fából faragták: az esés után is folytatta
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A harmadik szakaszgyőzelmét ünnepelhette a 2014-es Tour de France-on Marcel Kittel – írja a velo.hu. A Giant-Shimano sprintere mezőnyhajrát követően Alexander Kristoff (Katusha) és Arnaud Demare (FDJ.fr) előtt szerezte meg a győzelmet. Az összetettben Vincenzo Nibali (Astana) megőrizte a vezető helyét.

Az angliai szakaszok után Le Touquet-Paris-Plage és Lille között folytatódott a 101. Tour de France. A versenyzőkre 163.5 km megtétele várt, mely során két negyedik kategóriás emelkedő magasodott. A rajt után azonnal elengedett a mezőny egy szökést, melyben Thomas Voeckler (Europcar) és Luis Mate (Cofidis) tekert. A kettős előnye gyorsan nőtt, mivel az első 10km-en egy bukás történt, mely során a címvédő Chris Froome is elesett. A Sky kapitánya csúnyán megütötte a csuklóját és a könyökét, de fel tudott zárkózni a mezőnyhöz és tudta folytatni a versenyt.

A szökevények közül Mate egy defekt miatt 54km-rel a cél előtt szakadt le az élről, míg Voeckler nagyot küzdve az utolsó 15km-ig elől tudott maradni. A végjátékban az Omega Pharma – Quick Step és a Giant-Shimano vonata csatázott. Kittel ismét érvényesítette fölényét és ezzel a 2014-es Tour eddigi négy szakaszából már a harmadikat nyerte.

További érdekességek a Tour de France-ról itt!

Eredmény – Tour de France, 4. szakasz

1. Marcel Kittel (Németország) Team Giant-Shimano
2. Alexander Kristoff (Norvégia) Team Katusha
3. Arnaud Démare (Franciaország) FDJ.fr

Az összetett állása:
1. Vincenzo Nibali (Olaszország) Astana Pro Team     17:07:52
2. Peter Sagan (Szlovákia) Cannondale                0:00:02
3. Michael Albasini (Svájc) Orica Greenedge

Videó – Chris Froome esése:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik