Sport

Olasz szólógyőzelem a Touron

A háromhetes kerékpáros körversenyek nyitó napjaihoz képest, egy szokatlanul nehéz szakasszal folytatódott a 101. Tour de France angliai menetelése. A 201 km-es táv során összesen 9 kategorizált emelkedő szerepelt az útvonalban, a versenyzőknek 3.400 méter szintkülönbséget kellett leküzdeniük.

Az észak-angliai vidék helyenként 20% fölötti meredekeket is tartogatott, ilyen volt a céltól 5 km-re húzódó Jenkin Road is, ahol már a nagy sztárok is támadásba lendültek a megfogyatkozott főmezőnyben.Froome, Contador és Nibali is legelől tekertek itt, majd egy hatalmas száguldás következett a célig, ahol úgy tűnt, Sagan nyerheti a napot – írja a velo.hu.

A tavalyi Giro győztes, a “Cápa” bevenévre hallgató Vincenzo Nibali (Astana) viszont újra bizonyította, hogy a mezőny egyik legravaszabb versenyzője. 2 km-re a céltól, egy váratlan akcióval, egyedül lépett meg a 20 fős élbolytól és minimális előnnyel, de elsőként ért a sheffileldi célba. A szakaszgyőzelmen túl Nibali az összetettben is élre állt, így a sárga trikót is magára húzhatta. 

Fotó: Europress fotóügynökség

A második helyért Van Avermaet (BMC) és Kwiatkovski (Omega) sprinteltek, Sagan (Cannondale) végül csak a negyedik lett. A többi nagy favorit is a Nibali mögötti csoportban ért be, 2 másodperc hátrányban. Az olasz sárga trikós előnye az összetettben 2 másodperc a második Sagan és a harmadik Van Avermaet előtt. 

A nap krónikájához tartozik, hogy a hazaiak sztárja, Mark Cavendish a tegnapi bukás után ma nem tudta folytatni a versenyt, az etapot a sárga trikóban kezdő német Kittelnek pedig semmilyen esélye nem volt azt megőrízni a nehéz terepen.

További érdekessegék a Tour de France-ról itt!

A 2. szakasz eredménye:

1 Vincenzo Nibali (olasz) Astana Pro Team 5:08:36
2 Greg Van Avermaet (belga) BMC Racing Team,  + 2 mp
3 Michal Kwiatkowski (lengyel) Omega Pharma-Quick Step, azonos idővel 

Összetett állása a 2. szakasz után:
1 Vincenzo Nibali (olasz) Astana Pro Team 9:52:432 Peter Sagan (szlovák) Cannondale,      + 2 mp
3 Greg Van Avermaet (belga) BMC Racing Team, azonos idővel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik