Sport

Kvitova rommá verte ellenfelét a döntőben

A hatodik helyen kiemelt cseh Petra Kvitova nyerte a női egyest a wimbledoni teniszbajnokságon, miután a szombati döntőben két sima szettben legyőzte a tizenharmadikként rangsorolt kanadai Eugenie Bouchard-t.

A mindössze egy tornagyőzelemmel rendelkező Bouchard idén valósággal berobbant az élvonalba, a januári Australian Openen, majd június elején, a Roland Garroson is elődöntőt játszhatott, most pedig a következő lépést is sikerült megtennie. Kvitova 11 WTA-tornagyőzelemmel a háta mögött második wimbledoni diadalára készült. A két játékos eddig mindössze egyszer találkozott egymással WTA-viadalon, tavaly, Torontóban Kvitova nyert.

A 24 éves cseh játékos kezdett jobban, 1:1 után elvette riválisa adogatását, majd ezt az előnyt 4:2-nél megduplázta, így 25 perc elteltével máris az első szettért adogathatott. A tornán eddig játszmavesztés nélkül álló, 20 esztendős Bouchard azonban nem hagyta magát, ő is brékelte ellenfelét, ezzel 5:3-ra felzárkózott. Saját szervájánál azonban már nem volt ilyen magabiztos, Kvitova pedig ezt harmadszor is kihasználta, így 32 perc alatt övé lett a nyitószett.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A folytatásban is a balkezes, remekül összpontosító Kvitova irányított, a megnyert első játék után ismét egy brék következett, majd a második játszma 12. perce után már 3:0-ra vezetett.

A nézők hiába reménykedtek hosszabb mérkőzésben, a cseh teniszező nem kegyelmezett riválisának, ismét elvette Bouchard adogatását, majd hozta a sajátját, így 5:0-nál egy lépésre került a végső sikerhez. Végül a “becsületgém” sem jött össze a második felvonásban a rutintalan kanadainak, Kvitova pedig – első meccslabdáját értékesítve – teljesen megérdemelten ünnepelhetett. 

Kvitova 2011 után másodszor bizonyult a legjobbnak a londoni füves pályás Grand Slam-tornán, összességében pedig 12. tornagyőzelmét aratta.A mérkőzés mindössze 54 percig tartott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.