Sport

Tornát nyert a női vízilabda-válogatott Athénban

Kiváló Eb-felkészülési lehetőséget jelentett a Thetis Kupa Athénban. Merész András kapitány elégedett.

A kínaiak elleni fölényes és a hollandok ellen aratott kétgólos siker után a házigazda Görögország ellen játszott a női válogatott a Thetis Kupán vasárnap délelőtt.

Azzal a görög válogatottal, amely a Világliga selejtezőjében kétszer is megtréfált bennünket. Most is a görögök nyertek, de a mieink abszolút egyenrangú partnerei voltak a hazaiaknak, de végül eggyel jobbak voltak a hazaiak.


Keszthelyi Rita gólkirály lett, 10 góllal
Fotó: MTI

Merész András, a női válogatott szövetségi kapitánya értékelt a waterpolo.hu oldalnak:

“A hazai környezetben egészen jól játszó görögök ezúttal is az alapembereikre támaszkodtak, ismét Tsoukala és Asimaki voltak a legjobbak. A korábbi meccsekhez képest ezzel együtt most egész tűrhetően kezeltük az Asimaki-kérdést. Volt esélyünk a döntetlenre és a győzelemre is, de a meccs végén előjött pár buta hiba, ami aztán ezt megakadályozta. De nem az eredmény volt ezen a meccsen sem a legfontosabb, mint ahogyan a tornán sem, hanem a játékelemek gyakorlása.

Ennek a célnak abszolút megfelelt ez a torna, a játékosaim újabb tapasztalatokat szereztek. Valóban sokadlagos a tornagyőzelem, de azért a dunaújvárosi tornát kivéve elég régen fordult elő a csapatunkkal, hogy ez összejött, ráadásul idegenben. A játékosok egyre kellemetlenebb helyzetbe hoznak, hiszen nagyszerű egyéni teljesítményeket látok. Ez feladja majd a leckét a 13-as Eb-keret kijelölésekor.”

A magyar válogatott vasárnap hazautazik, majd hétfőn már tovább is halad Hajdúszoboszlóra, ahol a Világliga-győztes amerikai válogatottal készül. Csütörtökön Cegléden hivatalos felkészülési meccset játszik a két válogatott, majd pénteken Balatonfüreden lehet mindkét nemzeti csapattal találkozni, a strandvízilabda-bajnokság aktuális fordulóján.

Június 30-án utazik tovább Kirisibe a csapat, Oroszországba tizenhárman mennek egy újabb rangos tornára.

Eredmény – Thetis Kupa, 3. játéknap:

Görögország-Magyarország 10-9 (1-2, 3-1, 2-3, 4-3)

A magyar gólszerzők: Keszthelyi 3, Kisteleki H., Antal 2-2, KIsteleki D., Szücs 1-1

A torna további eredményei:

Hollandia-Görögország 7-5
Görögország-Kína 18-8
Hollandia-Kína 10-2

A torna végeredménye:

1. Magyarország
2. Hollandia
3. Görögország
4. Kína

Ajánlott videó

Olvasói sztorik