Sport

Kínát is legyőzte a Benedek-csapat, jöhet az elődöntő

A magyar férfivízilabda-válogatott nyolc góllal küldte haza Kínát és jutott a legjobb négy közé a dubai Világkupán, ahol majd Montenegróval találkoznak.

Benedek Tibor csapata esélyt sem adott a kínai válogatottnak, hiszen mind a négy negyedben jobbak voltak ellenfelüknél. A magyarok az első etapban már 3-1-re is vezettek, Nagy Viktor remekléseinek is köszönhetően, majd azt követően ismét sikerült lehozni mindössze egy kapott góllal a negyedet, vagyis összesítésben 7-2-vel mehettünk a nagyszünetre.

Fotó: MTI

A fordulás után is meg tudták tartani a lendületet Varga Dénesék, hiszen az első játékrészt lemásolva ismét 3-1-re nyertek. Az utolsó negyed Vámos Márton kimaradt ötösével kezdődött, majd a kínai válogatott emberelőnybe került, amit ki is használtak. Az ázsiaiak a végeredményen csak kozmetikázni tudtak, de így is sima, nyolcgólos győzelmet aratot világbajnok csapatunk.

A döntőbe jutásért Montenegróval találkozik a magyar válogatott, a másik ágon pedig Ausztrália-Szerbia elődöntőt rendeznek pénteken.

“Bár az elején még nem tudtuk belőni a helyzeteinket, de látszott, hogy Kína támadójátéka nem lesz veszélyes ránk. A végén pedig már arra figyeltünk, hogy ne sérüljön meg senki, mert időnként nagyon közel voltunk ehhez.” – nyilatkozta Benedek Tibor a mérkőzés után.

Eredmény – vízilabda Világliga, negyeddöntő

Magyarország-Kína 13-5 (3-1, 4-1, 3-1, 3-2)
a magyar góldobók: Tóth 4, Varga Dániel 3, Varga Dénes 2, Erdélyi 1, Szivós 1, Hárai 1, Hosnyánszky 1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik