Sport

Kézi-Eb: komoly feladatot kapunk a csoportkör után

A magyar női kézilabda válogatott a spanyol, orosz, lengyel triót kapta a decemberi, horvátokkal közös rendezésű Európa-bajnokság csoportkörében. Az érintettek így látják az esélyeket.

Németh András a magyar szövetség honlapjának elmondta: a csoporttal talán kevesebb problémájuk lesz, bár a negyedik kalapból a legerősebb válogatottat, a lengyeleket kapták.

Spanyolországról és Oroszországról pedig elmondható, hogy kézilabda nagyhatalmak, és bár az utóbbi években visszaestek, de olyan játékosok alkotják a csapataikat, akikkel bármikor visszakerülhetnek korábbi helyükre a világban.

“Az águnk, azzal hogy a dánokat az európai szövetség a második kalapba tette, nagyon nehéz lett, hiszen a norvégok és a románok is Debrecenben játszanak” – tette hozzá Németh.


Fotó: MTI

A válogatott játékos, Soós Viktória szerint nem könnyű a sorsolás, de lehetett volna nehezebb is.
“Egy Európa-bajnokságon nincs könnyű ellenfél, meg kell dolgoznunk a sikerért. Nem lehet senkit félvállról venni, de megteszünk mindent, hogy hazai pályán jól szerepeljünk” – mondta.

Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke úgy véli: a válogatott csoportja kiegyensúlyozott, nem a legkönnyebb, de nem is a legnehezebb és két egyformán erős ág alakulhat ki a középdöntőre. 

“A franciákat és a montenegróiakat elkerültük szerencsére, mert ezt szerettük volna, de semmit nem adnak ingyen, kemény munka és szoros mérkőzések várnak a válogatottra” – fogalmazott.

Hozzátette: a jó csapatok álma, hogy dobogón végezzenek, “nekünk pedig jó csapatunk van”.

Az elnök biztos abban, hogy Debrecenben is telt ház lesz már a csoportkörben is, hiszen a norvég és dán szurkolók hagyományosan sokan kísérik el csapatukat minden tornára, emellett reméli, hogy a két szomszédos országból, Romániából és Ukrajnából szintén sokan érkeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik