Sport

Kovács Ágnes hivatalosan is “halhatatlan” lett

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó így bekerült a vizes sportok legkiválóbbjait tömörítő nemzetközi hírességek Fort Lauderdale-i csarnokába.


Kovács Ágnes
Fotó: Europress Fotóügynökség

A jubileumi, 50. beiktatási ünnepséget magyar idő szerint szombat este tartották a Fort Lauderdale-i Hall of Fame-ben, ahol Kovács Ágnes két legendás amerikai úszótól, Janet Evanstól és Jason Lesaktól vehette át a beiktatást “igazoló” díjat.

“Nagyon örülök, hogy nemzetközileg ilyen formában is elismerik az úszásban elért eredményeimet. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, edzőimnek, csapattársaimnak és mindenkinek, aki bármilyen formában segítette a pályafutásomat, akik nélkül én sem állhatnék ma itt” – nyilatkozta az MTI-nek a 2000-es sydney-i olimpiai bajnoka, aki kétszeres világbajnok és hétszeres Európa-bajnok is mellesleg.

A hírességek csarnokába tizennégy sportembert iktattak be, például az utóbbi években a tengerentúlon dolgozó, úszóedző, Nagy József is most került be a Hall of Fame-be, amelynek már harminchat magyar tagja van.

A “csarnok” 1964 óta működik Fort Lauderdale-ben, nemrég éppen arról szóltak a hírek, hogy el kell költöznie a szervezetnek az épületből.

Kovács Ági mozgalmas napokat él, csütörtökön ugyanis Budapest díszpolgárává avatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik