Sport

Világklasszis formában Csay Renáta

Aranyérmet nyert Csay Renáta a maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon, a szlovákiai Pöstyénben.

A női kajakosok versenyében Csay – a magyar szövetség beszámolója szerint – már a rajtnál elől volt, két kört tett meg a vezető bollyal, majd lerázta az összes vetélytársát és a teljes további távot egyedül végigevezve magabiztos győzelmet aratott.

Fotó: Nem Olimpiai Sportágak Sajtószolgálat

A kenus Kövér Márton is nagyszerűen versenyzett, egy három-négyfős bollyal az élen haladva nagy csatában ezüstérmet nyert a portugál Nuno Barros mögött.

A férfi kajakosok mezőnyében Boros Adrián az ötödik helyen futott be, de egy óvás miatt a versenyszámnak két órával a befutó után még eredményhirdetése sem volt. Várhatóan a harmadik helyet szerző norvég versenyzőt pályaelhagyás miatt ki fogják zárni, így Boros is előrébb léphet majd.

A felnőttek előtt az ifjúságiak versenyeztek párosban, és mindhárom számban magyar siker született. Győzött a Györgyjakab Máté, Piller Kristóf férfi, valamint a Bánki Lilla, Rekop Csenge női kajakos duó, továbbá a Koleszár Zoltán, Török Márk kenus kettős. Utóbbi számban Burony Norbert és Jurás Dániel bronzérmes lett.

A maratoni Európa-bajnokság vasárnap a felnőtt párosok versenyeivel zárul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik