Sport

Lecsúsztak az Eb-bronzról a női kardozók

A női kardválogatott előbb szoros csatában verte Lengyelország legjobbjait, majd a döntőbe jutásért hasonlóan drámai meccsen alul maradtak az oroszok ellen. A bronzért vívhatnak Strassbourgban.

A Várhelyi Anna, Várhelyi Kata, Márton Anna, Garam Nóra összetételű rendkívül fiatal négyest a torna előtt a hatodik helyen rangsorolták rendezők, és mivel kilenc válogatott lépett pástra, így a legjobb 16 között nem kellett vívniuk. A negyeddöntőben aztán szép sikert ért el a 4. helyen kiemelt lengyelek ellen (45-43).

A harmadik helyért a tavaly világbajnok ukránokkal csaptak össze a lányok. A mérkőzés során az esélyesebb ellenfél fokozatosan elhúzott és nyolc asszó után 40-32-re vezetett. A kilencedik párban Olga Harlan – az elmúlt évi világbajnokság és a most zajló Eb egyéni győztese, a londoni olimpia harmadik helyezettje – és az idén junior világ- és Európa-bajnok Márton Anna vívott egymással.

A magyar kardozó bátran kezdett, három egylámpás találattal közelebb zárkózott, majd 7-5-re megnyerte a párharcot, de ezzel csak faragni tudott a hátrányon. Kár, hogy az érem nem jött össze, ennek ellenére szép eredmény a 4. hely.

Férfi tőrben 14 együttes indult. A Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Németh András, Dósa Dániel összeállítású csapatot a 10. helyen rangsorolták, így az ukránok legyőzése, majd az olaszoktól és a németektől elszenvedett vereséget követő csehek elleni diadal örömteli..

Vívó Európa-bajnokság, női kard és férfi tőr eredmények:

férfi tőr:

a 16 között:
Magyarország-Ukrajna 45-37
negyeddöntő:
Olaszország-Magyarország 45-21
Lengyelország-Németország 45-31
Oroszország – Nagy-Britannia 45-42
Franciaország-Csehország 45-27
elődöntő:
Olaszország-Lengyelország 45-39
Franciaország-Oroszország 45-35
az 5-8. helyért:
Németország-Magyarország 45-34
a 7. helyért:
Magyarország-Csehország 45-38

a 3. helyért:
Oroszország-Lengyelország 45-28

döntő:
Franciaország-Olaszország 45-41
A végeredmény: 1. Franciaország, 2. Olaszország, 3. Oroszország, … 7. Magyarország ( Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Németh András, Dósa Dániel)

női kard:

negyeddöntő:
Oroszország-Németország 45-32
Magyarország-Lengyelország 45-43
Franciaország-Olaszország 45-40
Ukrajna-Spanyolország 45-43
elődöntő:
Oroszország-Magyarország 45-41
Franciaország-Ukrajna 45-30
a harmadik helyért:
Ukrajna-Magyarország 45-39

döntő:
Oroszország-Franciaország 45-43
A végeredmény: 1. Oroszország, 2. Franciaország, 3. Ukrajna, 4. Magyarország (Márton Anna, Várhelyi Kata, Várhelyi Anna, Garam Nóra)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik