Sport

Odavannak a magyar olimpiai bajnokért Sri Lankán

Kiss Gergelyt majdnem "szétszedik" az ázsiai országban, ahová két hétre utazott - a többi közt edzéseket tartani.

Ahogyan már beszámoltunk róla, egy tavalyi kuvaiti “vendégjáték” alkalmával keresték meg először a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót az ázsiai ország pólószerelmesei.


Pazar fogadtatás
Fotók: Facebook/Sri Lanka Waterpolo

Két hétre hívták meg Gergőt és családját Sri Lankára, csütörtökön este el is utaztak. Egy hétig edzéseket tart a helyi felnőtt válogatottaknak (majd a gyerekeknek is) a magyar klasszis, hiszen fejlesztenék helyben a pólót.

Nos, Kiss Gergely páratlan fogadtatásban részesült, már a repülőtéren magas szintű vezetők fogadták (később az államelnökkel is találkozik), sőt, még helyi tánccsoport is rögtönzött előadással készült. Nyomban meg kellett mutatnia három olimpiai aranyérmét, amitől elaléltak a helyiek.

Tudniilliik, még egyetlen háromszoros olimpiai bajnok sportoló sem járt Sri Lankán, Gergő az első.

Azóta már jó pár edzést tartott a gyerekeknek, külön sajtókonferenciát tartottak a médiumok számára, akik vezető hírként számolnak be a pólós helyi mindennapjairól.

Nem maradhatott el a currys vacsora, a “ceyloni” tea és sok más helyi kuriózum befogadása sem, még egy buddhista szerzetestől is fogadhatott áldást.

Kiss Gergely – ahogyan a róla hamarosan megjelenő önéletrajzi kötetben is vall – egész pályafutása során olthatatlan kíváncsisággal járta a világot, fontosnak tartotta más kultúrák, közösségek megismerését.

Nyitottsága most egy eddig ismeretlen országban is megmutatkozik.

Sri Lanka-i mindennapjait a Sri Lanka Waterpolo Facebook-oldalán is lehet követni, Kiss Gergely FB-oldala mellett, természetesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik