Sport

Kilenc kettős hiba is belefért Sarapovának

Maria Sarapova szetthátrányból győzte le a kanadai Eugenie Bouchard-t a Roland Garros első női elődöntőjében.

Samantha Stosur, majd Garbine Muguruza ellen is 0-1-ről nyerte meg meccsét a hetedik helyen kiemelt orosz teniszező, s ez most harmadjára is sikerült neki.

A fiatal Bouchard – ahogy a tornán azt eddig is tette – agresszívan teniszezett, az első játszma elején hamar elvette ellenfele adogatását, amit sikerült is végig megtartania.

Fotó: Europress fotóügynökség

A második szettben visszaesett a kanadai játéka, Sarapova 5-2-re is elhúzott, ám ekkor rengeteget hibázott, s felengedte ellenfelét 5-5-re. Aztán fejben dőlt el a játszma sorsa, a favorit orosz lehozta adogatását, majd breakelni tudott, így következhetett a folytatás.

Bouchard teljesen elvesztette a fonalat, Sarapova pedig percről percre pontosabban játszott, így már a szett elején nem volt kérdéses, hogy végül ki jut döntőbe.

Eredmény – Roland Garros, női, elődöntő:

Sarapova (orosz, 7.)-Bouchard (kanadai, 18.) 4:6, 7:5, 6:2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.