Sport

Veszprém: Vegyenek minket is emberszámba

Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata kedden hivatalos levélben kérte az európai szövetséget, hogy vizsgálja ki, mi történt a Barcelona elleni, harmadik helyért rendezett mérkőzésen a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében.

Fonyó Károly klubelnök elmondta: a Veszprém a maga részéről is elemzi a találkozót – különös tekintettel a fehérorosz játékvezetői kettős ténykedésére -, és három, a klubtól független magyar szakembert kért fel erre.

“Semmi mást nem akarunk, csak hogy vegyenek bennünket is emberszámba, és senki se gondolja, hogy a Veszprémmel bármit meg lehet csinálni! A legérdekesebb az utolsó perc, amikor is végtelenségig támadhatott a spanyol csapat” – nyilatkozta Fonyó Károly.


Fotó: MTI/AP

Kiemelte: a 20 ezres közönség reakciója nem volt meglepő, amikor füttykoncerttel fogadta Andrej Guszko és Sziarhej Repkin bírók döntéseit.

A kölni meccs utolsó percében egy góllal vezetett a Barcelona, és akadtt olyan szabálytalanság, aminél meg kellett volna állítani az órát, de a fehérorosz játékvezetők ezt nem tették. A magyar bajnok ezzel közel 20 másodpercet veszített, ráadásul még egy gólt kapott, így a végén Nagy László hiába talált be, a katalánok győztek 26-25-re.

Ugyanakkor a Nemzeti Sport arról ír, hogy a veszprémi klub egy másik, a neve elhallgatását kérő vezetője szerint a zsűri is nagyot hibázott a bronzmeccsen, mivel nem tudták kézben tartani az irányítást, így az utolsó percre teljesen összezavarodtak. Nem zárja, ki, hogy a két játékvezetőt a vizsgálat után pedig minimum fél évre eltiltsák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik