Sport

Már biztos, hogy trónfosztás lesz Amerikában

A címvédő Chicago Blackhawks hosszabbításban kapott ki a Los Angeles Kingstől az NHL nyugati döntőjének mindent eldöntő, hetedik mérkőzésén.

Magyar idő szerint hétfőn hajnalban a címvédő Chicago otthonába látogatott a Los Angeles Kings jégkorongcsapata, a tét pedig az volt, hogy ki jut be a Stanley Kupa döntőjébe. A nyugati konferencia első helye mindent eldöntő hetedik mérkőzésen dőlt el és nem kellett csalatkoznunk, izgalmas összecsapás kerekedett a hajnaliból.

A hazai környezetben játszó Chicago nagyszerűen kezdett, kevesebb mint kilenc perc elég volt ahhoz, hogy a házigazda elhúzzon 2-0-ra, azonban még az első harmadban egyenlített a Kings. Justin Williams találata után nem sokáig örülhettek a kaliforniaiak, 12 másodperccel később ugyanis Patrick Sharp kellemetlen, pattogós lövése tréfálta meg Quicket.


Így örültek a nyugati elsőségnek a Kings játékosai
Fotó: Europress Fotóügynökség

A második harmadban felborult a pálya, a Blackhawks négyszer annyit lőtt kapura, mint riválisa (16-4), azonban ezt a húsz percet 1-1-gyel hozták le a csapatok, minden nyitott maradt a harmadik felvonásra. Az 53. percben tudott újra egyenlíteni – immáron harmadik alkalommal – a Kings, a rájátszásban kirobbanó formában játszó Marian Gaborik találata pedig egyben azt is eredményezte, hogy hosszabbításban dől el az ütközet.

A ráadásnak is a Chicago veselkedett neki vehemensebben, mégis a hazaiak arcára fagyott a mosoly, Alec Martinez beleérős gólja ugyanis azt jelenti, hogy a 2012-es bajnok Los Angeles jutott be a Stanley Kupa döntőjébe. A Kings ellenfele az a New York Rangers lesz, amely 1994, azaz húsz év után lesz ott ismét a nagydöntőben.

Eredmény – NHL, nyugati főcsoportdöntő

Chicago Blackhawks – Los Angeles Kings 4-5 – hosszabbításban

A párharcot 4-3-ra nyerte meg a Kings.

Videó – A Kings győzelme:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik