Hazatérnek és Szolnokon pólóznak a Varga-testvérek

Tavaly az év vízilabdázója volt idehaza. Varga Dániel négy év horvátországi légióskodás után Szolnokra szerződik. Testvére, a világ legjobbjának választott Dénes követi.


Fotó: Sport24

Az utóbbi évek legerősebb bajnoksága lesz a következő a férfivízilabdázóknál. A Szolnoki Dózsa-Közgép bajnoki ezüstérmes csapata bivalyerős keretet hoz össze, és a címvédő Eger sem akar lemaradni.

Hétfőn a vlv.hu közölte, amiről eddig csak félhivatalosan hallottunk: Varga Dániel és Varga Dénes a Primorje Rijekától a Szolnokhoz szerződik. Követik tehát Madaras Norbertet, Tóth Mártont, Nagy Viktort, válogatott csapattársaikat.

Varga Dániel azt mondja, bár iszonyatosan sokat tanult Horvátországban (a többi közt a vízilabda alapjai tekintetében is fejlődött, például a lábtempóban, amit idehaza nem tanítanak meg normálisan), csodálatos uszodában és környezetben, remek körülmények között játszhatott, a hazatérés mellett döntött.

Ebben nagy szerepet játszott, hogy nemrég megszületett kisfia, így keresi a nyugalmat. Másrészt bombaerős csapat lesz a Szolnoki Dózsa-Közgép, az építkezés szimpatikus volt számára.

Ami Varga Dénes igazolását illeti. A vlv.hu-n Dumi azt mondta, az Eger is megkereste (és két budapesti csapat), de a Szolnok gyorsabb volt, ez volt a döntés egyik oka.

A Szolnok egyébként június 4-én tart hivatalos csapatbemutató sajtótájékoztatót.

Ajánlott videó mutasd mind

Ilyen lehet Magyarország 2050-re

Elsorvad a vidék, az élővilág kiüresedik, sok őshonos fajunk eltűnik, a tájat kevés, és azonos fajokból álló, egysíkú élőhelyek fogják uralni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.