Sport

Nairo Quintana nagy diadala

A várakozásoknak megfelelően az utolsó, 21. szakaszon nem változott az összetett élcsoportjának sorrendje, így a kolumbiai Nairo Quintana nyerte a vasárnap befejeződött Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körversenyt.


Nairo Quintana öröme
Fotó: Europress Fotóügynökség

A tavalyi Tour de France-on második, mindössze 24 éves kerekes pályafutása eddigi legnagyobb győzelmét ünnepelhette, miután a főmezőnnyel együtt célba ért a Gemona és Trieszt közötti 172 kilométeres záróetapon. Nairo Quintana a második kolumbiai kerekes, aki diadalmaskodott egy háromhetes körversenyen, honfitársai közül ezt megelőzően Luis Herrerának, az 1987-es Vuelta a Espanán sikerült ez a bravúr.

Az összetett második helyén – tavalyi teljesítményét megismételve – a szintén kolumbiai Rigoberto Uran végzett, míg harmadikként az olaszok 23 esztendős tehetsége, Fabio Aru zárt.

A trieszti befutó mezőnyhajrájában a szlovén Luka Mezgec bizonyult a leggyorsabbnak.

Eredmény – Giro d’Italia, 21. szakasz, Gemona-Trieszt, 172 km

1. Luka Mezgec (szlovén, Giant) 4:23:58 óra
2. Giacomo Nizzolo (olasz, Trek) azonos idővel
3. Tyler Farrar (amerikai, Garmin) a.i.

Az összetett végeredménye:
1. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 88:14:32 óra
2. Rigoberto Uran (kolumbiai, Omega Pharma – Quick-Step) 2:58 perc hátrány
3. Fabio Aru (olasz, Asztana) 4:04 perc h.

Az utóbbi tíz év győztesei:
2004: Damiano Cunego (olasz)    
2005: Paolo Savoldelli (olasz)
2006: Ivan Basso (olasz)        
2007: Danilo Di Luca (olasz)
2008: Alberto Contador (spanyol)
2009: Gyenyisz Mencsov (orosz)
2010: Basso
2011: Michele Scarponi (olasz)
2012: Ryder Hesjedal (kanadai)
2013: Vincenzo Nibali (olasz)
2014: Nairo Quintana (kolumbiai)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik