Sport

Életben maradtak a “Feketesólymok”

A címvédő Chicago Blackhawks kétszeri hosszabbítás után 5-4-re legyőzte a vendég Los Angeles Kings együttesét,az NHL nyugati döntőjében. 3-2-re szépítettek ezzel.

Remekül kezdtek a hazaiak, a 4. percben már 2-0-ra vezettek. A harmad derekán szűk négy perc alatt újabb három találat esett, ebből kettőt a Kings ütött. A vendégek lendületben maradtak, és a 34. percre fordítottak. A Blackhawks a 42. percben egyenlített, majd következhetett a hirtelen halál. Abban – összesítésben a 83. percben – a szlovák Michal Handzus volt eredményes, így együttese versenyben maradt.

A Chicago sztárja, Patrick Kane négy gólpasszal járult hozzá a fontos sikerhez. A következő összecsapásnak a 2012-ben Stanley Kupa-győztes Los Angeles ad otthont magyar idő szerint szombat hajnalban.

A keleti fináléban a New York Rangers 3-2-re vezet a Montreal Canadiens ellen.
A liga bejelentette, hogy a nagydöntő június 4-én (magyar idő szerint június 5-én hajnalban) kezdődik.

NHL, rájátszás, nyugati főcsoport-döntő, 5. mérkőzés, eredmény:

Chicago Blackhawks-Los Angeles Kings 5-4, kétszeri hosszabbítás után
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2 a Los Angeles javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik