Sport

BL-győzelemre készülnek Veszprémben

Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatától a szezon végén távozó Iváncsik Tamás szeretne Bajnokok Ligáját nyerni a hétvégén Kölnben.

A hétszeres magyar bajnok, KEK- és hatszoros Magyar Kupa-győztes szélső a klub honlapjának elmondta: tulajdonképpen ez az egyetlen trófea – a legértékesebb, amelyet klubszinten meg lehet szerezni -, amely hiányzik a gyűjteményéből.

“Szeretnénk megnyerni a BL-t! Úgy érzem, a Kiel játéka fekszik nekünk, legyőzhetjük az elődöntőben. A tavalyihoz képest változott a németek kerete: nincs benne Omeyer, Narcisse, Ahlm, és szerencsére Momir Ilic már nálunk kézilabdázik. Remek csapat továbbra is Marko Vujinéké, de eljött a pillanat, hogy most mi még jobbak lehetünk” – mondta Iváncsik Tamás, akinek testvére, Gergő, valamint a kapus Fazekas Nándor már a 2002-es BL-döntőben is szerepelt a jelenlegi keretből.


Fotó: MTI

Carlos Ortega, a csapat vezetőedzője játékosként hatszor nyert BL-t a Barcelonával. Most edzőként is szeretne a csúcsra érni. 

“A Kiel nagyon tudja a gyors, kontra kézilabdát, de átlövésekből is rendkívül eredményesen támad. Feltérképeztük a játékát. Nagy szükség volt az aprólékos értékelésre, hiszen a tavalyihoz képest átalakult a németek kerete. Fiatalokkal pótolták a rutinos távozókat” – jegyezte meg a spanyol szakember.

Hozzátette: a rivális nagyon összerázódott a szezon végére, a múlt hétvégén nyerte meg a Bundesligát, és eljutott a BL Final Fourba.


Fotó: MTI

“Ez önmagáért beszél. A tavalyihoz hasonlóan óriási meccs vár ránk a németek ellen. Remélem, ennek végén most mi leszünk a boldogabbak” – mondta Ortega. 

Az előző idény negyeddöntőjében a Kiel hazai környezetben csak 32-31-re nyert, de a kedvező eredménnyel nem tudott élni a Veszprém, saját csarnokában is minimális különbséggel, 29-28-ra kikapott. Így összesítésben 61-59-cel volt jobb a Kiel.
Gulyás Péter azt emelte ki, hogy a négyes döntőben nincs javítási lehetőség, nincs visszavágó.

“Nekünk is most mindent ebbe a hatvan percbe kell besűrítenünk abból amit tudunk, amit gyakoroltunk. Azt gondolom, szinte mindent tudunk az ellenfelünkről, ezért meglepetés nem érhet bennünket – mondta a jobbszélső. – Nüanszok döntenek. Remélem, most a mi javunkra. És vasárnap az MKB-MVM Veszprém játssza a finálét. Ezért dolgoztunk egész évben!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik