Sport

Két napon belül második futamgyőzelmét aratta Kiss Norbert

Kiss Norbert, az OXXO Energy Truck Race Team pilótája nyerte a kamion Európa-bajnokság szezonnyitó, misanói hétvégéjének vasárnapi első futamát.

A 29 éves szombathelyi pilóta kamion Eb-s pályafutásának második elsőfutamos győzelmét aratta, az elsőt tavaly szerezte meg. Ennek azért nagy a jelentősége, mert a nyitóversenyeken magasabb pontszámokkal díjazzák az első hat helyen célba érő pilótákat.

A délelőtti időmérő edzésen Kiss a szombati naphoz hasonlóan nagy fölénnyel, fél másodperces előnnyel szerezte meg a pole pozíciót a címvédő német Jochen Hahnnal szemben. Csapattársa, a 17 éves Major Benedek tizedik helyen zárta a kvalifikációt.

Az első futamon Kiss rosszabbul kapta el a repülőrajtot, mint Hahn, de az első kanyarban ennek ellenére megőrizte vezető pozícióját, majd folyamatosan elhúzott üldözőitől. A 12 körös táv felénél már magabiztos, négy másodperces előnnyel vezetett, ezt a leintésig 5.4 másodpercre növelte, azaz nagyon simán győzött. Major a starttól kezdve a 9-10. helyért volt csatában, végül kilencedikként intették le.

A második versenyt a szabályok miatt – az első futam első nyolc helyezettje fordított sorrendben áll fel a rajtrácsra – Kiss a nyolcadik, Major a 10. pozícióból kezdte meg. A startnál Kiss nagyszerűen jött el, az első kanyarkombináció után már ötödik volt, Major közben nyolcadiknak jött fel.

Fotó: OXXO Energy Truck Race Team

Az élen az első hat helyezett szorosan követte egymást, öt körrel a leintés előtt pedig élesedni kezdett a csata, melynek során a spanyol Antonio Albacete “meglökte” Kisst, mindketten megpördültek és visszaestek. Major technikai gondokra panaszkodott, szintén visszacsúszott, végül Kiss a 10., Major a 11. helyen ért célba.

Kiss azt mondta az MTI-nek, hogy összességében nagyon büszke a csapat vasárnapi teljesítményére.

“Sikerült pole pozícióba kerülni, majd az első versenyt viszonylag simán hoztuk, akkor vezettük a bajnokságot” – nyilatkozta a pilóta hozzátéve, hogy a második futamon igyekezett visszafogottan vezetni, de a negyedik helyre már csak olyan áron tudott feljönni, hogy közben hátulról meglökték, emiatt defektet kapott.

“Ezután már nem volt esélyem a jó eredményre, ráadásul még ki is löktek, így csak egy pontot szereztem, ami a bajnokság szempontjából nagyon kevés”.

Kiss az első versenyhétvége után négypontos lemaradással a második helyen áll összetettben a címvédő Hahn mögött.

Major az első futamról azt mondta, sokáig tudta tartani a nyolcadik helyet, egyik riválisa azonban egy határozott, agresszív előzéssel maga mögé utasította.

“Ez benne van a kamionversenyzésben, én is így csináltam volna, más kérdés, hogy visszatámadni már nem tudtam, mert túlhevültek a gumik” – értékelt a 17 éves versenyző, aki megjegyezte, a második versenyen műszaki hiba miatt nem tudott ideális féktávokat venni, így bár 3-4 kör erejéig a nyolcadik pozícióban haladt, mögötte érkező riválisa szabályos előzésekor kisodródott a kavicságyba, onnan pedig csak a 11. helyre tudott visszajönni.

A 2011-ben tragikus körülmények között elhunyt San Marinó-i motorversenyzőről, Marco Simoncelliről elnevezett pályán szombaton Kiss megnyerte a második futamot, az elsőn pedig műszaki hiba miatt ötödik lett. Major előbb kilencedik volt, majd a második versenyt váltóprobléma miatt feladta.

A kamion Eb húsz pilótát számláló mezőnyében az idén hat gyártó, az MAN, a Renault, a Scania, az Iveco, a Freightliner és a Mercedes-Benz képviselteti magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik