Sport

Kajak-kenu: három magyar arany Szegeden

A magyar csapat tagjai három arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a szombati döntőkben Szegeden.

Az olimpiai és világbajnok kajakos Kozák Danuta 500 méteren diadalmaskodott, a vb-címvédő kenus Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó és a kajakos Farkasdi Ramóna, Nagy Flóra páros pedig 1000 méteren lett első.

Utóbbi távon a kenus Vajda Attila, a Bodonyi Dóra, Szilvásy Nóra kajakos egység és az olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel kajakos kvartett másodikként, a kenus Vass András, Varga Dávid páros és a Forgó Christopher, Devecseri Ádám, Sarudi Pál, Androkity Marcell összeállítású kenunégyes harmadikként zárt.

Az A döntős program két női 500 méteres versennyel indult, s az elsőben, K-1-ben mindjárt két magyar lapátforgatóért, az olimpiai és világbajnoki címvédő Kozákért, valamint a helyi illetőségű Kárász Annáért szoríthatott a Maty-ér több ezres közönsége. Kozák esélyeshez méltóan végig irányította a futamot, s riválisait hatalmas előnnyel maga mögé utasítva ért elsőként a célba, a szegedi Kárász pedig szintén remekül versenyezve ötödik lett.

“Jó volt hazai közönség előtt versenyezni, Szegeden mindig jó vízre szállni. Még tart a felkészülésem, de nagyon örülök, hogy sikerült nyernem” – mondta Kozák Danuta.


Fotó: MTI

A következő két fináléban, női K-2-ben, illetve férfi K-1 1000 méteren nem volt magyar hajó, a kenuegyesek egy kilométeres döntőjében azonban megint kettő is: a hazai kedvenc, olimpiai és vb-aranyérmes Vajda és a Pekingben párosban ötkarikás bronzérmes Kiss Tamás. Vajda nagyszerűen küzdött, a londoni bajnok német Sebastian Brendellel vívott óriási csatát a győzelemért, de végül alulmaradt, s ezúttal meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Kiss hetedikként zárt.

A következő versenyben, férfi K-2 1000 méteren ismét egy olimpiai bajnok egységért, a Dombi Rudolf, Kökény Roland duóért szurkolhatott a publikum. A magyar kettős ugyan végig ott lapátolt az élcsoportban, de végül nagy küzdelem után lemaradt a dobogóról: francia, német és litván ellenfele mögött negyedik lett.

A kenusok hasonló számában Vasbányai és Mike – ők éppen egy éve ilyenkor, a szegedi vk-n ültek először össze, majd meg sem álltak a világbajnoki diadalig – hatalmas verseny után lett első: előbb a mezőnyben, majd a második helyen haladt, az utolsó métereken azonban néhány centiméterrel megelőzte a szinte végig vezető németeket, megkaparintva ezzel az aranyérmet. A döntő másik magyar egysége, Varga és Vass is remekül lapátolt, s ez – kellemes meglepetésre – a dobogó harmadik fokához volt elegendő.

“Tavaly gondunk volt a rajttal, most azonban ez összeállt. Remek, kemény verseny volt” – mondta a parton egybehangzóan Vasbányai és Mike.

A két női egy kilométeres versenyben, K-1-ben és K-2-ben mindkét hazai egység ott volt a végjátékban, előbbiben az aktuális világbajnok Medveczky Erika negyedik, míg a többszörös maratoni vb-győztes Csay Renáta hetedik lett, utóbbiban pedig kettős magyar siker született: Nagy és Farkasdi győzött Szilvásy és Bodonyi előtt.

A szombat délelőtti programot két négyesfinálé zárta. Férfi kajakban az olimpiai ezüstérmes Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman kvartett az utolsó méterekig vezetett, végül a dobogó második fokára állhatott fel, miután megelőzte a londoni bajnok ausztrál egység, míg a hazai B hajó – Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely és Kugler Attila – negyedik lett. A kenusok öt hajót felvonultató fináléjában Forgó, Devecseri, Sarudi és Androkity célfotóval kaparintotta meg a bronzérmet, míg a Szabó Kristóf, Viola Viktor, Bodonyi András, Szabó Gábor négyes utolsóként ért a célba.

Szombat délután a női K-4 500, illetve a 200 méteres előcsatározásokat rendezik a Maty-éri pályán, ahol a vasárnapi zárónapon 16 döntőre kerül sor.

Szombati eredmények – kajak-kenu Világkupa, Szeged

nők:

K-1 500 m:
1. Kozák Danuta 1:53.433 p
2. Yvonne Schuring (osztrák) 1:55.605
3. Teresa Portela (portugál) 1:56.319
…5. Kárász Anna 1:57.363

K-2 500 m:
1. Lani Belcher, Rachel Cawthorn (brit) 1:45.464
2. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (lengyel) 1:45.944
3. Sabrina Hering, Steffi Kriegerstein (német) 1:46.916

K-1 1000 m:
1. Beata Mikolajczyk (lengyel) 4:15.982
2. Sofia Paldanius (svéd) 4:16.228
3. Ju Csou (kínai) 4:16.612
4. Medveczky Erika 4:17.134
…7. Csay Renáta 4:22.054

K-2 1000 m:
1. Farkasdi Ramóna, Nagy Flóra 3:53.945
2. Bodonyi Dóra, Szilvásy Nóra 3:54.329
3. Anne Knorr, Melanie Gebhardt 3:55.835

férfiak:

K-1 1000 m:
1. Max Hoff (német) 3:36.761
2. Murray Stewart (ausztrál) 3:38.291
3. Ken Wallace (ausztrál) 3:38.675

K-2 1000 m:
1. Arnaud Hybois, Etienne Hubert (francia) 3:23.615
2. Marcus Gross, Max Rendschmidt (német) 3:23.651
3. Andrej Olijnik, Ricardas Nekriosius (litván) 3:24.029
4. Dombi Rudolf, Kökény Roland 3:24.269

K-4 1000 m:
1. David Smith, Jacob Clear, Murray Stewart, Tate Smith (ausztrál) 2:59.926
2. Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel 3:00.058
3. Ervin Holpert, Dejan Terzic, Simo Boltic, Vladimir Torubarov (szerb) 3:00.424
4. Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely, Kugler Attila 3:02.308

C-1 1000 m:
1. Sebastian Brendel (német) 4:02.537
2. Vajda Attila 4:03.995
3. Sergiu Craciun (olasz) 4:05.843
…7. Kiss Tamás 4:10.397

C-2 1000 m:
1. Vasbányai Henrik, Mike Róbert 3:45.613
2. Ronand Verch, Yul Öltze (német) 3:45.727
3. Vass András, Varga Dávid 3:46.873

C-4 1000 m:
1. Mathieu Beugnet, Romain Beugnet, Adrien Bart, Stephane Hascoet (francia) 3:33.256
2. Kirill Samsurin, Raszul Ismuhamedov, Alekszej Bovgyurec, Ivan Dubovoj (orosz) 3:33.760
3. Forgó Christopher, Devecseri Ádám, Sarudi Pál, Androkity Marcell 3:34.780
…5. Szabó Kristóf, Viola Viktor, Bodonyi András, Szabó Gábor 3:36.286

Ajánlott videó

Olvasói sztorik