Sport

Futamgyőzelemmel kezdte a szezont Kiss Norbert

Kiss Norbert, az OXXO Energy Truck Race Team pilótája nyerte a kamion Európa-bajnokság szezonnyitó misanói versenyhétvégéjének szombati második futamát.

A kora délutáni időmérő edzésen Kiss végig meggyőző fölényben volt a riválisokhoz képest, végül csaknem négy tizedmásodperccel volt gyorsabb, mint a címvédő német Jochen Hahn. A magyar istálló másik pilótája, a 17 éves Major Benedek kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva a 9. rajthelyet szerezte meg a 19 tagú mezőnyben.

Az első futamon Kiss remekül kapta el a repülőrajtot, az első kanyarkombináció után megtartotta vezető pozícióját, majd körről körre, tizedmásodpercről tizedmásodpercre növelte előnyét az őt üldöző Hahnnal szemben. Major a startnál egy helyet javított, de folyamatosan küzdenie kellett a nyolcadik pozíció megtartásáért. Kiss a táv felénél műszaki hiba miatt visszaesett az ötödik pozícióba, s nem is tudott már előrébb kerülni, míg Major az utolsó körben elveszítette a nyolcadik helyet, így kilencedikként ért célba.

A második versenyt a szabályoknak megfelelően – az első futam első nyolc helyezettje fordított sorrendben áll fel a rajtrácsra – Kiss a negyedik, Major a kilencedik pozícióból kezdte meg. Előbbi a startnál azonnal megelőzte előle induló két riválisát is, majd a második körben egy határozott előzéssel átvette a vezetést. Major közben műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt. Kiss a vezetés birtokában saját tempóját tudta diktálni, s végül csaknem nyolc másodperces előnnyel megnyerte a futamot.

Fotó: OXXO Energy Truck Race Team

“Nagyon örülök ennek a sikernek, sok pontot gyűjtöttünk, és ez nagyon fontos a bajnokság szempontjából” – mondta az MTI-nek a 29 éves szombathelyi versenyző. Hozzátette, annak még jobban örült volna, ha az első futamot sikerül megnyernie. “Balszerencsénkre váratlanul eltört a laprugó, amikor az élen haladtam, és senki nem volt a közelemben. Óriási szerencse, hogy ennek ellenére be tudtam fejezni a versenyt.”

Major Benedek kiemelte, hogy jól indult számára a nap, s az időmérőn elért helyezésével is elégedett volt annak ellenére, hogy a nyolcadik helyet célozta meg.

“Az első futamon jó volt a rajtom, sokáig haladtam a nyolcadik helyen, de aztán az utolsó körben Steffi Halm egy határozott, de még szabályos előzéssel átvette tőlem a pozíciót” – mondta, hozzátéve, hogy a második verseny elején tönkrement a sebességváltója, ezért nem tudta folytatni a küzdelmet.

Misanóban vasárnap ismét egy időmérőt, s két, egyenként 12 körös versenyt rendeznek meg a 2011-ben tragikus körülmények között elhunyt San Marinó-i motorversenyzőről, Marco Simoncelliről elnevezett pályán.

A kamion Eb-n az idén hat gyártó, a MAN, a Renault, a Scania, az Iveco, a Freightliner és a Mercedes-Benz képviselteti magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik