Sport

Magyar hetedik és kilencedik hely Racicében

A fiatal magyar küldöttség egy hetedik és egy kilencedik helyet gyűjtött a csehországi Racicében rendezett kajak-kenu világkupaversenyen a hétvégén.

A Hufnágel Tibor, Gacsal Ákos, Ilyés Róbert, Ceiner Benjámin összetételű négyes hetedikként zárt a kajak négyesek 1000 méteres döntőjében, míg vasárnap Gacsal és Ilyés duója kilencedik lett 500 méteren.

“Örülök, hogy újabb fiatal versenyzők számára tudtunk nemzetközi versenylehetőséget biztosítani, utánpótlás korosztályunk is beleszagolhatott egy világkupa légkörébe, láthatta, hogy milyen szinten vannak a világ élversenyzői” – mondta Storcz Botond vezetőedző, aki a jövő hétvégi szegedi vk szempontjából is feltérképezte a mezőnyt.

“Ahogy láttam, a németek már túljutottak a válogatókon, jól felkészített, kiforrott egységek szálltak vízre Racicében. Mi még kvázi alapozunk, a világkupa után jönnek majd a világversenyek indulásáról döntő válogatók, de azt hiszem, így is fel tudjuk venni a versenyt a világ élvonalával” – tette hozzá Storcz.

A nemzetközi szövetség idei vk-sorozatának utolsó viadalát péntektől vasárnapig rendezik majd a Maty-éren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik