Sport

Nagy csatában kaptunk ki a románoktól

A magyar női röplabda-válogatott második lett a hazai rendezésű Savaria Kupán.

Bár eredetileg úgy volt, hogy a szombati, románok elleni mérkőzésen Jan de Brandt még lehetőséget ad majd olyanok játékosoknak, akik eddig kevesebbet játszottak, végül az éjszaka máshogy döntött és azt a tizenkét játékost nevezte be a büki mérkőzésre, akik majd a franciaországi Eb-selejtezőkre is utaznak. Ez alapján Dobi Edina, Horváth Dóra, Kötél Zsanett, Lévai Vivien, Liliom Rita, Pallag Ágnes, Sándor Renáta, Szakmáry Gréta, Széles Petra, Szombathelyi Szandra, Tálas Zsuzsanna és Vacsi Evelin lesz majd ott Franciaországban – derül ki a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) tájékoztatásából.

A szombati, románok elleni mérkőzésen az első szettet szoros csatában elveszítette, a második, hasonlóan izgalmas felvonást megnyerte a Sándor Renáta vezette magyar együttes. A harmadik játszmát rosszul kezdték a mieink, ám sikerült fordítani, de a végét Románia bírta jobban, majd a negyedik szettet 25-16-ra nyerte meg ellenfelünk, így megnyerte a Savaria Kupát is, amelyen a házigazda magyar csapat lett a második.

„Nyitásfogadásban nagyon sokat hibáztunk, a románoknak pedig nagyon jó volt a blokkja és a támadásai is. De jó meccset játszottunk, sajnos mindig nekünk kellett futnunk az eredmény után és ez felemésztette az erőnket” – értékelte a találkozót Jan de Brandt, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A büki torna másik szombati mérkőzésén Finnország szerezte meg a harmadik helyet azzal, hogy 3-0-ra legyőzte Dániát.

Eredmény – Savaria Kupa, 3. forduló

Magyarország–Románia 1-3 (–23, 22, –23, –16)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik