Sport

Egyre többen vannak a jövő bajnokai

Megháromszorozódhat az igazolt magyar úszók száma.

Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint amíg a múltban négy-ötezer igazolt versenyző volt Magyarországon, most reális az esély, hogy rövidesen tíz-tizenötezer gyerekből válogathatnak az edzők. A szakvezető véleményét arra a fél éve útjára indult, Jövő Bajnokai elnevezésű programra alapozva mondta el, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy még inkább fellendítse a vidék úszósportját.

A program első hat hónapját értékelő értekezleten – a honi sportági szövetség (MÚSZ) beszámolója szerint – Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke sikeresnek minősítette a kezdeményezést, amely csaknem 300 gyermek fejlődését teszi lehetővé meghatározott keretek között.

“A havi felmérőkön és a versenyeken elért idők alapján megállapítható, hogy a gyerekek többsége folyamatosan javítja meg a korábbi eredményeit, ami örvendetes. Az igazi értékmérő azonban a 2017. évi ifjúsági világbajnokság, valamint az ugyancsak Budapesten zajló felnőtt vb 2021-ben. Önfeledten örülni igazán akkor lesz okunk. Legalább is ezért küzdünk” – fogalmazott Gyárfás Tamás.

A Jövő Bajnokai program hét régióban indult el, a vezetők a 2002-2003-as korosztályok legrátermettebb úszóit választották ki, akik klubjaikban készülnek, havonta felmérőkön, negyedévente pedig versenyeken igazolják előrelépésüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik