Sport

Kikapott, de továbbjutott a röpiválogatott

A magyar férfi röplabda-válogatott ötszettes csatában kikapott a norvég csapattól a Kecskeméten rendezett Európa-bajnoki selejtezőtorna vasárnapi zárófordulójában, ám így is továbbjutott.

“Sajnos végig a norvégok után kellett futnunk. A harmadik játszma után végre feljavult a nyitásfogadásunk, de a meccset az ötödik játszma rossz kezdése döntötte el. Persze mindennek van pozitív oldala is: a folytatásban így egy könnyebbnek tűnő csoportba kerültünk és egy héttel több időnk van készülni” – értékelte a Magyar Röplabda Szövetségnek a magyar szövetségi kapitány a meccset.


Fotó: MRSZ

A kvalifikációs sorozat első fordulójában három tornát rendeztek, Demeter György együttese pedig összesítésben a legjobb második lett, ami azt jelenti, hogy a gárda a görögökkel, az észtekkel, valamint a szlovákokkal találkozik majd a második fordulóban. Itt már két tornára kerül majd sor, előbb május 23. és 25. között Szlovákiában, egy héttel később pedig Görögországban lépnek pályára az együttesek. Innen az első helyezett jut ki a kontinensviadalra, míg a második pótselejtezőt játszik.

Az Európa-bajnokságot jövőre Olaszország és Bulgária közösen rendezi.

Eredmény – férfiröplabda Eb-selejtező

Norvégia-Magyarország 3-2 (22, -18, 14, -22, 11)
Svájc – Bosznia-Hercegovina 3-2 (22, -19, -23, 19, 16)

A csoport végeredménye: 1. Norvégia 8 pont, 2. Magyarország 7, 3. Svájc 2, 4. Bosznia-Hercegovina 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik