Sport sport

A Pacers és az OKC is előnyben

Nyugaton az Oklahoma City Thunder, keleten az Indiana Pacersdiadalmaskodott vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának főcsoport-elődöntőjében.

A Thunder az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott Kevin Durant, valamint Russel Westbrook vezetésével diadalmaskodott: előbbi 36 ponttal segítette csapatát, míg utóbbi közel volt ahhoz, hogy a rájátszásban negyedik alkalommal is tripla-duplát (három statisztikai mutatóban is két számjegyű eredmény) érjen el, ugyanis 23 pontja mellett 13 gólpasszt adott és 8 lepattanót szedett le.

Az Indiana kiváló védekezésének köszönhetően diadalmaskodott a fővárosban, ugyanis a második félidőben mindössze 30 pontot engedélyezett a Washington játékosainak.

Eredmények – NBA, főcsoport-elődöntő, 3. mérkőzés

Kelet:
Washington Wizards-Indiana Pacers 63-85
A párharc állása: 2-1 az Indiana javára.

Nyugat:
Los Angeles Clippers-Oklahoma City Thunder 112-118
A párharc állása: 2-1 az Oklahoma City javára.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.