Sport

Ötödik meccs dönt a pécsi csatában

A PINKK Pécs sima, 52-38-as győzelmet aratott a PEAC-Pécs ellen Komlón, ezzel 2-2-re egyenlített a női kosárlabda NB I döntőjében.

Idegesen kezdték a csapatok a meccset, rengeteg hiba jellemezte a játékot, így négy és fél percig egyetlen kosár sem esett. A “gólcsendet” a hazai együttes törte meg, Iványiék gyorsan hat ponttal elhúztak, ám ekkor a PEAC is magára talált, s egy percen belül 7-6-ra fordított. Ennél több azonban gyakorlatilag nem tellett tőle.

A második negyedet 13-8-as PINKK-vezetésről kezdték a csapatok, s néhány másodperc után a PEAC egy büntetővel szerzett egy pontot. Ezt követően azonban egészen a szakasz hajrájáig képtelenek voltak gyűrűbe találni Raksányiék, a második tíz percben öt pontot szereztek úgy, hogy mindössze egyszer találtak be mezőnyből. A hazai együttes eközben remekül védekezett, s bár támadásban nem brillírozott, így is szerzett 16 pontot, s a nagyszünetre éppen 16 pontos előnnyel mehetett az öltözőbe.

A pihenő után sem vált hatékonyabbá a PEAC támadójátéka, rengeteg rontott dobás és passz jellemezte a csapatot, erejéből hét pontra futotta a harmadik negyedben. A különbség 16-ról azonban csak 20 pontosra hízott, mivel a PINKK is mindössze 11 pontot tudott szerezni.

Az utolsó negyedben már csak a győzelem számszerűsége volt kérdéses, a találkozót végül 14 ponttal nyerte meg a hazai csapat.

Eredmény – női kosárlabda NB I, döntő, 4. mérkőzés

PINKK Pécsi 424 – PEAC-Pécs 52-38 (13-8, 16-5, 11-7, 12-18)
legjobb dobók: Kennedy 10, Kováts 10, Iványi 9, illetve Bishop 9

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik